Krasznahorka 2016-ig zárva marad

<p>Pozsony/Krasznahorkaváralja. Néhány évig még biztosan a katasztrófaturisták célpontja marad a két évvel ezelőtt leégett krasznahorkai vár. Bár a kulturális miniszter bízik benne, hogy felpörögnek a felújítási munkálatok, a tárca nem számol azzal, hogy 2016-nál korábban megnyitnák a várat a nyilvánosság előtt.</p>

VERES ISTVÁN

A tervezettnél jóval lassabban haladnak a krasznahorkai vár felújítási munkálatai, a többi között a Quick-mix nevű habarcs miatt. Egy olyan kötőanyagról van szó, amivel csak speciális időjárási viszonyok közepette lehet dolgozni, derül ki a Szlovák Nemzeti Múzeum tájékoztatásából. „Legalább 90 napig 5 Celsius fok felett kell lennie a hőmérsékletnek napközben és éjszaka is” – állítják. A kőművesmunkák egy részét ezért télen nem is folytatták. A Quick-mix használatát az illetékes kerületi műemlékvédelmi hivatal írta elő.

Marek Maďarič kulturális miniszter tavaly decemberben elégedetlenségének adott hangot a felújítás üteme miatt. Azóta – nem emiatt – távozott a Nemzeti Múzeum igazgatója, a miniszter pedig azt szeretné, ha a második fázisban dinamikusabb ütemű lenne a felújítás. „A második fázisra vonatkozó közbeszerzést február végén írták ki” – közölte kérdésünkre Jozef Bednár, a minisztérium szóvivője, hozzátéve: nem számolnak azzal, hogy 2016 előtt megnyitnák a várat a nyilvánosság előtt.

A Nemzeti Múzeum tavaly márciusban még azt ígérte, 2014 márciusában megnyílhat a vár egy része. Krasznahorkaváralja lakosai gyorsabb felújítást reméltek, mondta lapunknak Bollo Péter polgármester. „Talán a közbeszerzést is kiírhatták volna hamarabb” – jegyezte meg. A múzeum megbízott vezérigazgatójánál, Viktor Jasaňnál nagyobb hajlandóságot lát, mint a nemrég lemondott Rastislav Púdelkánál. „Az új szerintem jobb menedzser” – véli a polgármester. Részletek a 2. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?