Krajniak: A szociális intézetek készüljenek fel a második hullámra

Milan Krajniak

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter felkérte a szociális intézeteket, hogy készüljenek fel a koronavírus-pandémia esetleges második hullámára.

A védőfelszerelésekből például 14 napra elegendő tartalékot kellene biztosítaniuk.

A munkaügyi tárca a csütörtökön kiadott útmutatásában több más javaslatot is megfogalmazott.

A miniszter elmondása szerint a szociális intézeteknek eddig több mint 10 millió euró támogatást nyújtottak, emellett pedig több mint négymillió arcmaszkot, 185 600 sebészeti kesztyűt, 30 000 légzésvédő maszkot, 15 000 védőszemüveget és 2790 liter fertőtlenítőszert osztottak szét közöttük.

A miniszter nem gondolja, hogy Szlovákiát már elérte a második hullám. Szerinte egyelőre csak lokális járványgócokról lehet beszélni, melyek kialakulását főleg külföldi kapcsolatok okozták.

„Tekintettel arra, hogy a határok megnyitását követően nőtt a lokális járványgócok keletkezésének kockázata, múlt héten összehívtam a munkaügyi minisztériumon belüli válságstábot. Feladatul adtam a stábtagoknak, hogy készítsenek elő preventív intézkedéseket. Így ha valahol létrejönne egy újabb járványgóc, azonnal tudnánk reagálni” – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatóján Krajniak.

A javasolt megelőző intézkedések egyike, hogy a szociális intézeteknek biztosítaniuk kell 14 napra elegendő tartalékot a védőfelszerelésekből. A tárca javasolja továbbá, hogy az intézetekben kerüljék a testi kontaktust, a látogatókat a szabadban fogadják, a látogatások gyakoriságát és hosszát pedig igazítsák az aktuális helyzethez. Kerülendő a csoportos rendezvények, például csoportterápiák tartása. Ambuláns szolgáltatás esetében ajánlott az ügyfelek számának, illetve a kezelés idejének csökkentése.

„Az első hullám idején láthattuk, hogy a szociális intézetek igazgatói milyen felelősségteljesen viselkedtek. Az útmutatóban ezért nem utasításokat, hanem ajánlásokat fogalmaztunk meg. Az intézetek fenntartói és igazgatói élvezik a bizalmunkat. Képesek felelősségteljesen megítélni a helyzetet, és ha úgy döntenek, jogukban áll szigorítani az óvintézkedéseket” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?