Közélet

Kotlebát fegyverezte fel, most az államot szeretné

Jaroslav Naď védelmi miniszter nehéz dilemmával nézhet szembe a jövőben: el kell döntenie, vásároljon-e az általa vezetett tárca a jövőben fegyvereket egy olyan hazai gyártótól, melynek termékeit ugyan dicsérik, de a tulajdonos a szélsőségesekkel szimpatizál.
Finta Márk

2020. augusztus 25. 14:00

Jaroslav Kuracina
Jaroslav Kuracina - TASR-felvétel

A dilemmát a Denník N vetette fel, mely azt írja: a világ más országaiban általános, hogy a kormányok elsősorban saját országuk gyártóitól igyekeznek fegyvereket vásárolni, ám a szlovák védelmi minisztérium nem így tesz. Legutóbb például nyolcvan gépfegyvert rendeltek körülbelül 314 ezer euróért a katonai rendőrségnek, ám a pénzt a német Heckler und Koch gyártmányaira költik, és nem attól a hazai gyártótól rendelnek, mely már régóta áhítozik állami megrendelésre.

A politikai kalandor

A nevezett hazai gyártó a zólyomlipcsei (Slovenská Ľupča) Grand Power nevű cég, melynek tulajdonosa Jaroslav Kuracina. A vállalat pisztolyokat gyárt, de 2015-ben elkezdték saját gépfegyverük, a Stribog gyártását is. Fegyvereiket elsősorban az amerikai és orosz piacokon értékesítik.
Kuracina ugyanakkor nem ismeretlen ember a szlovákiai közéletben. A férfi ugyanis igazi politikai kalandor: húsz éve ott volt a Smer alapítói között, tíz éve rövid ideig az SaS-ben politizált, nem sokkal később azonban már Marian Kotleba és a Mi Szlovákiánk Néppárt közelében tűnt fel – nem is akárhogyan. Már akkor Kotleba mellett állt, mikor a szélsőséges párt vezetője megnyerte a Besztercebánya megyei választást, később a párt listáján is indult, 2016-ban pedig autókat is kölcsönzött a szélsőségeseknek. Forrásaink szerint a párt fegyverengedéllyel rendelkező tagjai hűséges ügyfelei: Kotlebának három fegyvere is van Kuracinától, de Peter Krupa, a párt képviselője is egy Grand Power gyártotta pisztolyt adott le a parlament portáján négy évvel ezelőtt, még kezdő honatyaként. Kuracina főszereplője volt annak a 2016-os esetnek is, mikor egy besztercebányai általános iskola egy úgynevezett „átöltözős hetet” tartott volna: a fiúk lányoknak, a lányok fiúknak öltözhettek. A fegyvergyártó, akinek fia épp abba az általános iskolába járt, megjelent az igazgatónőnél Kotleba két emberének társaságában, és lebeszélték a pedagógust a rendezvényről – később pedig medializálták is a sztorit a dezinformációs portálokon.

A Denník N szerint Kuracina az utóbbi időben már nem ápol olyan szoros kapcsolatot Kotlebáékkal – az eltávolodás okait nem sikerült kiderítenünk, és a vállalkozó is nagyon szűkszavú volt ezzel kapcsolatban. A Kotlebát méltató dezinformációs médiumoknál ugyanakkor továbbra is jó kapcsolatai vannak, ezeken keresztül igyekezett nyomást gyakorolni a közbeszédre és a minisztériumra, és tematizálni például a katonai rendőrségnek beszerzendő gépfegyverek ügyét is. Kuracina ugyanis azt állítja, a minisztérium szándékosan kerüli meg a hazai gyártókat a beszerzéseknél, holott a Grand Power jóval olcsóbban tudta volna leszállítani ezeket a gépfegyvereket is: ha a minisztérium Heckler und Kochok helyett Stribogokat szerzett volna be, szerinte 314 ezer euró helyett 80 ezerből megúszta volna az egészet.

Jó fegyverek, de...

A hírek szerint a Grand Power által gyártott fegyverek valóban progresszívek és jók. Egy lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a Stribog valóban pontos és használható fegyver – nagy hibája azonban, hogy kevésbé megbízható, mint például a Heckler und Koch, nagyobb arányban hibásodhat meg, mint a hagyományosabb gyártók fegyverei. A Grand Power fegyverek a szlovák hadseregben nincsenek rendszeresítve.

Jaroslav Naď védelmi miniszter is megszólalt az üggyel kapcsolatban,és tisztázott néhány részletet Kuracina állításaival kapcsolatban. Elmondása szerint a katonai rendészek fegyvereinek beszerzésére még az előző kormány kötött keretszerződést, így nem arról van szó, hogy diszkriminálnák a Grand Powert, csak teljesítik az előző vezetést beszerzését. A Grand Power egyébként sem indulhatna ilyen versenypályázatokon, a hadsereg és a rendőrség ugyanis csak olyan fegyvereket szerezhet be, melyeket már rendszeresítettek.

Naď nem zárta ki, hogy idővel Kuracina cégének fegyvereit is letesztelheti a hadsereg, és ha megfelelnek, akkor a Grand Power is részt vehet majd a versenyeken – azt azonban a miniszter is megjegyezte, hogy problémásnak tartja, hogy Kuracina korábban szélsőségeseket támogatott. Hozzátette azonban, az állam nem diszkriminálhatja a Grand Powert, hiszen a vállalkozó átment a biztonsági átvilágításon, és minden rendben van a cégével. A miniszter a Denník N-nek kijelentette, ő nyitott az együttműködésre, de ahhoz Kuracinának előbb el kellene felejtenie a dezinformációs kampányokat, és el kellene határolódnia a szélsőségesektől.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jahnátek

Kartellegyezség az uniós támogatásokért

Dacia

Szerb Fiat, szlovák Škoda és mexikói Audi?

Zuzana Čaputová

Čaputová továbbra is az önkéntes tesztelést szorgalmazza

Tomáš Drucker

Drucker azt kéri, legyenek nyilvánosak a központi válságstáb ülései

Peter Pellegrini

A Hlashoz kötődő képviselők ügyészt fognak választani főügyész-jelöltnek

Igor Matovič

A rendőrség foglalkozni fog Matovič horogkeresztes bejegyzésével

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.