Korčok rossz hírnek tartja a büntetőjogban jóváhagyott változtatásokat

Ivan Korčok

Ivan Korčok köztársaságielnök-jelölt szerint rossz hírt jelentenek Szlovákiára nézve a büntetőjogban jóváhagyott változtatások. Hangsúlyozta az államfő szerepét hasonló helyzetekben, amikor is szerinte Szlovákia rossz irányba mozdul el. Ezt a pénteki sajtótájékoztatóján közölte.

„Az államfőnek olyan valakinek kell lennie, aki az ilyen feszült helyzetekben teljesen egyértelműen állást foglal, és a rendelkezésre álló hatásköreit és politikai lehetőségeit kihasználva hozzájárul ahhoz, hogy meglegyen az egyensúly, és Szlovákia ne billenjen ki egy irányba” – jelentette ki Korčok azt is hozzátéve, hogy a mostani helyzetben is nyilvánvaló az elhajlás a polgárok érdekeitől. Az említett elvnek szerinte bármilyen kormánnyal szemben érvényesnek kell lennie.

Korčok elutasítja a koalíció azon érveit, melyek szerint a Büntető törvénykönyv módosításához megvolt a mandátuma a választóktól. Szerinte ilyen jelentős változtatásokról semmilyen vita nem zajlott a választások előtt. A módosítások elfogadásának módját is kifogásolta. Felszólítja a kormányt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Szlovákiát ezzel összefüggésben ne érjék szankciók az Európai Unió részéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?