Korčok: Nincs B tervem, szünetet tartok

korcok k

„Ez a demokrácia ünnepe volt, magasnak bizonyult a részvétel, sok sikert kívánok Peter Pellegrininek” – mondta a sajtónak adott interjújában vasárnap délután Ivan Korčok.

A 2024-es államfőválasztás második fordulójában alulmaradt Korčok meg van győződve róla, hogy a kampányában hangoztatott témákat a nyilvánosság befogadta. Szerinte ezt bizonyítja a szavazatok száma, hiszen másodikként sokkal többet kapott, mint a korábbi, vereséget elszenvedett jelöltek.

Korčok elismerte, a mögötte álló csapattal együtt valószínűleg rosszul mérték fel a háborús kérdés mozgósító erejét az első kör után. A csalódott választóknak azt üzente, muszáj elfogadniuk az eredményt.

Demokraták vagyunk, fel kell szegnünk a fejünket. Ismerem Szlovákiát, az eredmény nem az egész társadalom tükre. Az eredményt tiszteletben kell tartanunk

– mondta.

A választás éjszakáján elhangzott „ezt nem felejtem el nekik” kifejezéssel állítása szerint az éppen aktuális érzelmeit nyilvánította ki.

Kritikus időszak kezdődik a kormány számára. Mindenük megvan, a következő parlamenti választás három év múlva lesz, de az elvárások nyomása rájuk fog nehezedni. Mindenetek megvan, hát szállítsátok az eredményeket

– üzent a regnáló kabinetnek.

Ivan Korčok hozzátette, vállalja és elfogadja a vereséget. „Elmondtam a kampány tisztességtelenségével kapcsolatos fenntartásaimat. Nem tartozom azon emberek közé, akik más okokat keresnének” – közölte.

A korábbi külügyminiszter, volt diplomata azzal zárta, jelenleg nem szeretne a jövőjén gondolkodni. „Még 24 óra sem telt el. Nincs B tervem, szünetet tartok. Kell egy kis szabadidő, amint ez letelik, a nyilvánosság megtudhatja, hogyan tovább. 1,25 millió ember járult az urnákhoz és karikázta be a nevem. Ezt még kiélvezem” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?