Korčok nem lesz az SaS listavezetője, visszautasította Sulík ajánlatát

Ivan Korčok Richard Sulík

Ivan Korčok volt külügyminiszter pénteken megerősítette, hogy nem lesz az SaS listavezetője a szeptemberi választáson, visszautasította Richard Sulík pártelnök ajánlatát.

„Már közöltem az álláspontomat Richard Sulík javaslatával kapcsolatban, és az azóta sem változott. Egyúttal szeretném leszögezni, hogy támogatom az SaS által vallott nézeteket, a szabadságjogokat és a szolidaritást” – mondta Korčok.

Elmondása szerint a közeljövőben olyan fiatalokkal kíván foglalkozni, akik közéleti szerepet akarnak vállalni és szeretnének belépni a politikába. „Emellett továbbra is maximális mértékben támogatom azokat az igyekezeteket, hogy Szlovákia megőrizze az ország állampolgárainak érdekeit szolgáló jelenlegi külpolitikai irányultságát” – tette hozzá.

Az SaS április 22-i közgyűlésén mutatja be jelöltlistáját és négy évre pártelnököt választ. Richard Sulík ismét indul a pártelnöki posztért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?