Közélet

Korčok: A NATO keleti szárnyának megerősítése csak a kezdete a védelmünk megerősítésének

Pozsony | A NATO keleti szárnyának megerősítése csak a kezdete a védelmünk megerősítésének – jelentette ki Ivan Korčok (SaS-jelölt) védelmi miniszter a Bukaresti Kilencek informális találkozóját követően, amelyet Pozsonyban tartottak.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. március 31. 16:01

Ivan Korčok
- TASR

„Ez egy nagyon fontos, kritikai lépés, de ha azt nézzük, hogy az Orosz Föderáció mit művel Ukrajnában, akkor úgy tekinthetünk rá, mint csak a kezdet” – jelentette ki Korčok. 

A B9-ek országai egyetértettek abban, hogy az, ami most a NATO keleti szárnyának határán történik, az egész szövetséget érinti. Az országok vezetői úgy vélik, az Oroszországtól való egyoldalú függéstől való elszakadás közvetlen biztonsági és védelmi kérdés. „Az én meglátásom szerint már nem az a kérdés, hogy kell-e, hanem az, hogy hogyan” – tette hozzá Korčok.

A vezetők a találkozót a szövetség jövőbeni stratégiájának előkészítésének is szentelték, ennek részleteit a madridi csúcson kívánják elfogadni. 

Korčok szerint új fenyegetések elé nézünk, amelyek kiváltképp a kiberbiztonságot érhetik. Ezzel összefüggésben megjegyezte, Oroszország nemcsak nemzetközi jogokat sértett, de Európa biztonsági stratégiáját is megsemmisítette. „Ezzel muszáj foglalkoznunk, és ennek tükröződnie kell a következő stratégiai koncepcióban is, amelyet előkészítünk” – mondta Korčok.

Korčok a találkozót követő sajtótájékoztató után kijelentette, Magyarország eltérően vélekedik a V4-ek országaihoz képest, ami az ukránoknak történő fegyverszállítást illeti. „A mi álláspontunk az, hogy kötelességünk katonailag is segíteni Ukrajnának, hogy meg tudja védeni magát” – szögezte le.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Lassan a háború előtti árakon fogunk tankolni

Itt a kánikula

Folytatódik a kánikula: hőségriadót fújtak az extrém hőség miatt!

koronavírus kp

Mutatjuk, hány koronavírus-fertőzöttet azonosítottak hétfőn Szlovákiában

hegyimentők

Villámcsapás végzett egy túrázóval a Magas-Tátrában

zelenszkij k

Zelenszkij: Keményebb szankciók kellenek az oroszok ellen

komáromi kórház

Csak három Covid-pozitív beteget ápolnak Komáromban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.