Komáromi biciklisták, figyelem! Fegyelem!

Komárom. A városban ezentúl a kerékpározóknak is számítaniuk kell közúti ellenőrzésre. Ennek oka, hogy az utóbbi időben egyre több biciklis okoz közlekedési balesetet a szabályok ismeretének hiányából vagy figyelmetlenségből kifolyólag.

Komárom. A városban ezentúl a kerékpározóknak is számítaniuk kell közúti ellenőrzésre. Ennek oka, hogy az utóbbi időben egyre több biciklis okoz közlekedési balesetet a szabályok ismeretének hiányából vagy figyelmetlenségből kifolyólag.

A Komáromi járásban az év első nyolc hónapjában csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma (idén hatan, míg tavaly ugyanebben az időszakban 11-en vesztették életüket), a többi mutató viszont, ha nem is drámai mértékben, de romlott. A balesetek száma például 386-ról 401-re nőtt, és ezek során huszonheten szenvedtek súlyos sérülést. Könnyebben kilencvenen sebesültek meg, ami a tavalyi 72-höz viszonyítva már érzékenyebb különbség. Ami a balesetek során keletkezett anyagi kár nagyságát illeti, szintén növekvő tendenciát mutat (tavaly az első nyolc hónapban 21,2 millió korona volt, idén ugyanennyi idő alatt 26,6 millió). A vétkesek között természetesen a gépkocsivezetők vannak abszolút többségben: az ő számlájukra írható a balesetek 81 százaléka.

Ami viszont kissé riasztó, hogy a balesetek okozói között nő az úgynevezett nem motoros járművek vezetőinek részaránya. E kedvezőtlen folyamat megállítása érdekében a járási közlekedés-rendészet különleges akciókra készül, amelyekről a saját érdekükben jobb, ha időben tudomást szereznek az esetleges érintettek.

Nyilvánvaló, hogy a „nem motoros járművek vezetői” alatt szinte kizárólag a kerékpárosok értendők. Közlekedési fegyelmükről – pontosabban fegyelmezetlenségükről – valóságos legendák keringenek, és ez a probléma a Komáromhoz hasonló, teljesen sík fekvésű, néhány tízezer lakost számláló városokban a legégetőbb. Itt ugyanis a nem túl nagy távolságoknak, a még elviselhető forgalomnak és a kedvező terepviszonyoknak köszönhetően a kerékpár valóban általánosan használt közlekedési eszköz. A gond csak ott van, hogy egy közel negyvenezer lakosú városban nem lehet úgy biciklizni, mint egy falusi dűlőúton. Itt már közlekedni kell, annak minden velejárójával, de legalábbis az alapvető szabályok ismeretében, illetve betartásával. A járás 41 kisebb-nagyobb településén közlekedő kerékpárosok – elsősorban természetesen a komáromiak – tehát ne lepődjenek meg, ha a közeljövőben leinti őket egy rendőrjárőr, és ellenőrzi például járművük ún. kötelező felszerelését. Indokolt esetben az alkoholszonda is előkerül majd, hiszen normális utcai forgalomban a biciklista is a közlekedés résztvevőjének számít. Szabálysértés esetén pedig az eddiginél szigorúbb elbírálásra számíthatnak a két keréken közlekedők.

Ez utóbbi figyelmeztetés egyébként azoknak a gépkocsivezetőknek is szól, akik rendszeresen elkövetnek egy „komáromi specialitásnak” nevezhető közlekedési kihágást. A városban ugyanis – nagyságához képest – viszonylag sok gyalogos zóna, úgynevezett sétálóutca van, ahová autóval tilos behajtani. Elméletileg. Mert a gyakorlat olyan, hogy ezekbe az utcákba a legkülönbözőbb ürüggyel számos autós beszemtelenkedik, sőt sokan naphosszat ott parkolnak. Az ilyen esetek többségét a rendőrök eddig szóbeli figyelmeztetéssel oldották meg, de a közeljövőben radikálisabb eszközökhöz folyamodnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?