Komárom szobrai

POPÉLY ÁRPÁD

A szimbolikus térfoglalás ebben az esetben két vagy több etnikai csoportnak egy település birtoklásáért folytatott vetekedését jelenti: a település őshonos etnikai csoportja részéről a település további birtoklását, az általában az államhatalom által is támogatott újonnan jöttek részéről ezzel szemben a birtokbevételét demonstrálja.

Azon szlovákiai városok egyike, amelyekben évtizedek óta zajlik a küzdelem a tér szimbolikus birtokbavételéért, Komárom. A közelmúlt helyi eseményei közül valamennyien jól emlékezhetünk Sólyom László magyar köztársasági elnök határátlépésének megakadályozására Szent István lovas szobrának felavatásakor, csakúgy, mint a Cirill és Metód szoborcsoport ráerőltetésére a városra, amiben nagyon nehéz nem felismerni a megszerzett terület megjelölésének nyilvánvaló szándékát.

A komáromi szoborháború, vagyis a város csehszlovák, szlovák birtokbavételének demonstrálása ugyanakkor nem új keletű jelenség, több évtizedes előtörténetre tekint vissza. A Komáromban állomásozó 12. csehszlovák gyalogezred már 1930-ban szobrot emeltetett Milan Rastislav Štefániknak, akinek ugyan a városhoz, annak történelmi múltjához – akárcsak Cirillnek és Metódnak – a legcsekélyebb köze sem volt, szobrát a csehszlovák állam létrehozásában játszott szerepe miatt a szimbolikus térfoglalás megfelelő eszközének tekintették. Ma már talán kevesen emlékeznek rá, hogy a jelenleg a Matica slovenská komáromi székháza előtt található Štefánik-szobor eredetileg a várba vezető út mentén, az Anglia-parkban állt. A második világháború után a városban újra berendezkedő csehszlovák államhatalom már meg sem elégedett saját szimbólumainak elhelyezésével, hanem egyenesen a város magyar jellegének megszüntetésére, a komáromi és a szlovákiai magyarság etnikus identitástudatának megőrzésében jelentős szerepet játszó szobrok és emlékművek eltávolítására törekedett. Az, hogy Komáromban ennek a szándéknak esett áldozatául Klapka György honvédtábornok, Jókai Mór és Király József püspök szobra is, meglehetősen közismert, az azonban, hogy 1948–1949 folyamán felmerült a három szobor átadása Magyarországnak, kevésbé ismert fejezete a szobrok történetének.

A három szobor közül a legősibb Klapka György tábornoknak, Komárom hős védőjének a róla elnevezett főtéren álló szobra. A négy évvel Klapka halála után, 1896-ban felavatott, s napjainkban a város szimbólumaként is számon tartott emlékmű alkotója Róna József, aki a tábornoknak a budapesti Kerepesi úti nemzeti temetőben található síremlékét is készítette. A komáromi születésű Király József pécsi püspök, a bencés gimnázium jótevőjének mellszobrát 1914- ben avatták fel a gimnázium udvarán. Készítője az az Istók János szobrászművész, akinek legismertebb munkája Bem Józsefnek a budapesti Bem rakparton álló emlékműve. Valamivel később, már a csehszlovák érában készült el Jókai Mórnak, Komárom leghíresebb szülöttének a múzeumudvarban található bronzszobra. A szoborállítás gondolata ugyan már 1904-ben, az író halálának évében felmerült, s két év múlva gyűjtés is indult az érdekében, a nehezen összegyűjtött pénz azonban az első világháború forgatagában elúszott, az impériumváltás után pedig a csehszlovák hatóságok hátráltatták a szobor felállítását. A Jókai Egyesület által kezdeményezett újabb gyűjtést a hivatalos szervek végül 1936-ban engedélyezték, aminek eredményeként a következő évben fel is avathatták a Berecz Gyula komáromi szobrász által mesemondóként megmintázott Jókai egész alakos ülőszobrát.

A második világháború után felújított Csehszlovákia vezetői nem csak az ismét csehszlovák uralom alá került német és magyar lakosságtól igyekeztek megszabadulni, hanem a két etnikum jelenlétének, a németek és magyarok által lakott országrészek német és magyar múltjának még az emlékét is el akarták törölni. Ennek a törekvésnek szerves részét alkotta a magyarlakta szlovákiai városokban még álló vagy egyszer ugyan már ledöntött, de 1938 után ismét felállított szobrok és emlékművek újbóli eltávolítása vagy akár megsemmisítése is. A szóban forgó három komáromi szobor közül elsőként a Klapka-szobor ledöntésére került sor, amelyet a csehszlovák hadsereg katonái 1945 októberében szállítottak el a város főteréről. (Helyére néhány évvel később a Štefánik-szobrot állították.) A másik két szobor alig pár hónappal élte túl Klapka György emlékművét. Végzetük 1946. április 30-án teljesedett be, amikor a Komáromba betelepült szlovákoknak a magyar lakosság kitelepítését követelő tüntetéssorozata a Jókai- és a Király-szobor eltávolításába torkollott.

Az eltávolított komáromi szobrok esetleges átvételének lehetősége a magyar diplomácia részéről merült fel 1948 májusában. A gondolatot Berecz Kálmán, a magyarországi áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok érdekvédelmével megbízott, de az egész kisebbségi magyarság jogvédelmét is felvállaló pozsonyi magyar Meghatalmazotti Hivatal vezetője fogalmazta meg, miután olyan hírek birtokába jutott, hogy a szobrokat Pozsonyba akarják szállítani azzal a céllal, hogy ott beolvasszák őket. Berecz május 13-án felkereste Daniel Okáli szlovák belügyi megbízottat, akivel közölte értesüléseit, s felvetette, hogy a magyar fél a szobrok megmentése érdekében hajlandó lenne azok átvételére. A belügyi megbízott még aznap táviratban értesítette a Komáromi járás élén álló Komáromi Járási Közigazgatási Bizottságot a magyar szándékról, s kérte ki véleményét a szobrok átadásával kapcsolatban. (Az ún. közigazgatási bizottságok mibenlétéről annyit érdemes megjegyezni, hogy a magyarlakta járásokat és településeket a háború utáni években nem választott nemzeti bizottságok, hanem kinevezett, s általában kizárólag szlovákokból álló közigazgatási bizottságok, esetleg komisszárok irányították. Így volt ez a Komáromi járás és Komárom városa esetében is.) A Komáromi Járási Közigazgatási Bizottság másnapi válasza szerint Komárom városa nem ellenzi a szobrok átadását Magyarországnak, de kikötötte, hogy átadásuk csak abban az esetben történhet meg, ha a magyar fél kifizeti a városnak a szobrok ellenértékét.

Okáli a Komáromi Járási Közigazgatási Bizottság válaszáról május 19-én átiratban értesítette Wagner Ferenc pozsonyi magyar főkonzult, s közölte vele, hogy ellenértékük megtérítése esetén nincs akadálya a szobrok átadásának. Mivel államközi ügyekben a végső döntés kimondása a külügy hatáskörébe tartozik, Okáli az átirat másolatát megküldte a prágai Külügyminisztériumnak is. Prágából azonban – Okáli többszöri sürgetése ellenére – csupán háromnegyed év elteltével, 1949. február 26-án érkezett meg az igenlő válasz, amely a pozsonyi Belügyi Megbízotti Hivatal belátására bízta a szobrok kérdésének rendezését azzal a megjegyzéssel, hogy átadásukat, amennyiben abba Komárom városa is beleegyezik, szükségtelen ellenértékük megtérítéséhez kötni.

A prágai jóváhagyásról a belügyi megbízott 1949. március 5-én ezúttal a Komáromi Városi Közigazgatási Bizottságot is tájékoztatta, egyben kérte annak megválaszolására, hogy hol találhatók s milyen állapotban vannak az eltávolított szobrok, ki rendelkezik felettük, s hajlandó lenne-e a város az ellenérték nélküli átadásukra. Jelezte egyúttal, hogy véleménye szerint hasznos volna, ha a város nem ragaszkodna ellenértékük megtérítéséhez. A Komáromi Városi Közigazgatási Bizottság a szobrok átadásának kérdését március 23-i ülésén tárgyalta. Az ülésen a 11 fős testület 9 jelen lévő tagja 6:3 arányban beleegyezett a szobrok ellenérték nélküli átadásába azzal a feltétellel, hogy az átadással és elszállítással kapcsolatos költségeket a magyar kormány állja. Az Okáli kérdéseire adott válaszok szerint a szobrok a komáromi erődben, a katonai helyőrség raktárában vannak elhelyezve, felettük Komárom városa rendelkezik, Király püspök szobra jó állapotban van, a Klapka-szoborról csupán a kard hegye, a Jókai-szobor bal kezéről pedig a középső ujj törött le. Miután a szobrok átadásának szándékát március 28-án a szlovák kommunista pártvezetés melletti – s nem mellékesen éppen Okáli által vezetett – ún. Magyar Bizottság is tudomásul vette, a belügyi megbízott még aznap értesítette a magyar főkonzulátust a döntésről, s kérte, tudassa, milyen módon képzeli el a magyar kormány a szobrok átvételét.

A szobrok átadására azonban már nem került sor. A magyar Külügyminisztériumban ugyanis az 1949-es év második felében annak eredményeképpen, hogy 1948–1949 fordulóján megkezdődött a magyar kisebbség helyzetének meglehetősen felemás, de azért mégiscsak valamilyen rendezése, az az álláspont kerekedett felül, hogy a szobrok átvételének kérdését magyar részről a továbbiakban helytelen lenne szorgalmazni. A szobrok ügye több alkalommal képezte beszélgetés tárgyát a pozsonyi magyar főkonzulátus munkatársai és az 1949 márciusában megalakult Csemadok vezetői között is, akik véleménye az volt, hogy elszállításuk demoralizálóan hatna a magyar lakosságra, s a csehszlovák–magyar viszony javulásának köszönhetően a közeljövőben meg fog érni a helyzet arra, hogy a komáromi szobrok, közülük is elsősorban a Jókai-szobor újbóli felállításának kérdése is felvethető legyen.

A komáromi szobrok átadásának kérdése tehát jó egy év elteltével lekerült a napirendről. Az, hogy a szobrok továbbra is Komáromban maradhattak, s jelenleg is a város magyar múltjának és jelenének hirdetői lehetnek, a magyar diplomácia megváltozott hozzáállásán kívül leginkább a prágai Külügyminisztérium késlekedésének köszönhető, amely jó háromnegyed éven keresztül nem reagált a szobrok átadásának jóváhagyására vonatkozó pozsonyi kérelmekre. Nagy ugyanis a valószínűsége, hogy amennyiben a prágai válasz „idejében”, vagyis a magyar kisebbség helyzetének rendezésére tett első lépések előtt megérkezik, a szobrok átadásáról megszületett volna a megállapodás.

A magyar diplomácia és a Csemadok reményei, ha nem is azonnal, de hosszú távon végül is teljesültek. A Jókai-szobrot – hivatalosan a Csemadok és a Csehszlovák Írószövetség kezdeményezésére – a ledöntött szobrok közül elsőként már 1952-ben visszahelyezték a komáromi múzeum udvarára. A Klapka-szobor sorsa ennél jóval hányatottabb volt. Húsz évig hevert a komáromi erődben, majd 1965-ben, Komárom várossá nyilvánításának 700. évfordulóján ismét felállították, de nem a Városháza előtti eredeti helyén, hanem az Anglia-parkban. Eredeti helyére, a város főterére csupán a rendszerváltást követően, 1991-ben kerülhetett vissza. A három szobor közül Király püspök mellszobrának száműzetése tartott legtovább. Egyházi személyiségről lévén szó, szobrának visszaállítása a pártállami években fel sem merülhetett, ezért csak 2001-ben került vissza a komáromi magyar gimnázium udvarára.