Kollár visszautasítja, hogy az SIS-szel figyeltette volna Richterovát

Boris Kollár

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke visszautasítja, hogy a Szlovák Információs Szolgálattal (SIS) figyeltette volna volt élettársát, Barbora Richterovát. Helyesli, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) kivizsgálja az ügyet, és elvárja, hogy a rendőrség derítse ki azt is, hogyan jutott hozzá Richterová azokhoz a rendszámokhoz, amelyeket közölt a rendőrséggel az állítólagos megfigyelése kapcsán.

„Nem kerestem meg az SIS-t, hogy figyelje Barbora Richterovát” – jelentette ki Kollár. Hozzátette, nem kell figyeltetnie, mert tudja, hol lakik, azt is, hogy hova jár a fia iskolába, mert ő fizeti. Reméli, a rendőrség azt is alaposan ellenőrzi, milyen autók követték állítólag Richterovát, és ki áll az egész ügy mögött.

Kollár állítja, hogy a Sme rodinát akarják befeketíteni a választás előtt. „Van, aki azt gondolja, hogy kormányoznék Ficóval, hát likvidálni akarja a Sme rodinát. Ez logikus. Világosan megmondtam, hogy nem fogok kormányozni a Smerrel. Ez az egész ügy politikai harc” – mondta Kollár.

Hamran István országos rendőrfőkapitány a Rádio Expres műsorában megerősítette, hogy a NAKA vizsgálja Richterová ügyét testi sértés gyanúja miatt, illetve Richterová megfigyelése miatt. Nem zárta ki azt sem, hogy állami szervek járműveiről van szó, ezek magáncélokra használásának ügyét is vizsgálják.

Kollár már több sajtótájékoztatón nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, elismerte, hogy 12 évvel ezelőtt megütötte Richterovát, mert a nő veszélyeztette a gyereküket. Richterová vádaskodását visszautasítja, szerinte lejárató kampány indult ellene. Kitart amellett, hogy a gyereke védelmében tette, amit tett, és helyesen cselekedett. Több párt lemondásra szólította fel Kollárt, de ő közölte, hogy nem távozik a házelnöki pozícióból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?