Kollár szerdára hívta össze a Szlovákia energiaérdekeiről szóló rendkívüli ülést

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke szerdára,12:30-ra hívta össze a Szlovákia energiaérdekeiről szóló rendkívüli ülést. Erről a parlamenti hivatal sajtóosztálya tájékoztatott csütörtökön.

Az ülésen a képviselők egy csoportjának javaslatát fogják megvitatni. Indítványozták, hogy a parlament fogadjon el egy állásfoglalást, melynek tárgya „a Szlovák Köztársaság gazdaságának és polgárainak stratégiai energiaérdekeit fenyegető veszély” lenne. A rendkívüli ülés összehívását a Smer képviselői kezdeményezték, arra reagálva, hogy korábban felmerült: leállíthatják az Oroszországból származó gáz és kőolaj szállítását. A Smer azt akarja, hogy Szlovákia ellenezzen egy ilyen javaslatot.

Robert Fico, a Smer elnöke rámutatott: a parlament és a kormány európai uniós ügyekben való együttműködéséről szóló alkotmánytörvény értelmében a parlament elfogadhat olyan kötelező érvényű állásfoglalásokat, amelyekhez a kormánynak tartania kell magát, ha az EU-t érintő fontos kérdésekről tárgyal.

A rendkívüli ülés szükségességét az ellenzéki párt azzal indokolja, hogy Zuzana Čaputová államfő és Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő utaltak rá: készek jóváhagyni az Orosz Föderációból származó gáz és kőolaj szállításának leállítását.

Fico úgy véli, hogy egy ilyen döntés következtében rendkívüli mértékben növekedne az üzemanyagok ára, a gáz és a kőolaj árának emelkedése esetén pedig minden más is drágulna. Emellett Szlovákia elveszítené a tranzitból származó bevételeit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?