Közélet

Knirs az MKP jelöltje Komáromban

Knirs Imre lesz az MKP polgármesterjelöltje az őszi helyhatósági választásokon. Knirst tavaly novemberben váltotta le alpolgármesteri tisztségéből Stubendek László polgármester.Komárom.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. augusztus 15. 19:00

Knirs Imre lesz az MKP polgármesterjelöltje az őszi helyhatósági választásokon. Knirst tavaly novemberben váltotta le alpolgármesteri tisztségéből Stubendek László polgármester.

Komárom. Kocur Lászlótól, a helyi szervezet elnökétől, országos pártigazgatótól megtudtuk, az MKP nem állít teljes, 25-ös képviselőjelölt-listát, csupán 15 embert indít, párttagokat és párton kívülieket is. „A hétfői ülésen 9 jelöltről döntöttünk, további egyeztetések folynak, a végső listáról az augusztus 28-i taggyűlésen határozunk” – mondta. Nem akart neveket elárulni, lapunk értesülése szerint a jelenlegi önkormányzati képviselők közül ketten szerepelnek a jelöltlistán, Knirs Imre és egy párton kívüli. Kérdésünkre, hogy az MKP elnöksége beleszólhat-e a helyi szervezet választásába a polgármesterjelölt személyét illetően, Kocur megjegyezte: az OT határozata szerint a stratégiailag fontos településeken, mint amilyen Komárom is, a helyi szervezet egyeztet az Országos Elnökséggel, ami most is megtörtént. Korábban olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy Knirs Imre kész függetlenként is megmérettetni magát, ha az MKP nem őt indítja. Az érintett lapunknak ezt nem cáfolta, de, mint mondta, most már tárgytalan a dolog. Szerinte csak polgármesterként van lehetősége megvalósítani azokat az elképzeléseket, amelyekért alpolgármesterként is dolgozott, ezért ambicionálta jelölését a pártban. Az ülésen 19 tag volt jelen, közülük 12-en támogatták indítását; a párt komáromi helyi szervezetének 35 tagja van.

Komáromban eddig egy hivatalosan bejelentett polgármesterjelölt van: a Híd Héder Ágnest jelöli. Várhatóan indul azonban Keszegh Béla jelenlegi alpolgármester is, aki függetlenként gyűjti az induláshoz szükséges támogató aláírásokat. Feszty Zsolt városi képviselő Facebook-oldalán lebegtette meg indulását, Bósza János is függetlenként szeretne indulni. A szlovák pártok egyelőre nem álltak elő egy névvel sem.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Dušan Dědeček akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat, amiért részegen autójával öt embert halálra gázolt (TASR-felvétel)

Életfogytiglant is kaphat a pozsonyi gázoló

boris kollár k

Kollár: Leghamarabb fél év múlva tarthatunk előrehozott választást

fűtés k

A radiátorok hidegek, a gyerekek betegek – néhány iskola már megkezdte a spórolást a fűtéssel

csirke k

Figyelmeztetést adtak ki az ellenőrök – ne fogyasszunk lengyel baromfihúst!

fagy k

Hideg lesz az éjszaka – talajmenti fagy miatt adtak ki figyelmeztetést!

új szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.