Kiújuló koalíciós válság

Pozsony |

<p>Kiújult a görögök megmentése miatti szlovák kormánykoalíciós válság, az SaS nem hajlandó megszavazni a mentőövet. Szeptemberben kerül a parlament elé az euró és a görögök megmentését célzó mentőcsomagok ratifikációja.</p>

Iveta Radičová kormányfő hétfőn bejelentette: minden parlamenti párttal egyeztetni kíván. Az SNS tegnap jelezte, elfogadja a meghívást, bár nem hisz Radičovának. A Smerből tegnap senki sem tudta megmondani, hogy elmennek-e a megbeszélésre, ám kijelentették: csak akkor támogatják a mentőcsomagokat, ha az SaS is így tesz. Ha sem a liberálisok, sem az ellenzéki szocialisták nem szavazzák meg a csomagot, akkor elbukik a parlamentben – ennek elemzők szerint komoly nemzetközi következményei lennének.

Közben felmerült, hogy a kormányfőnek össze kellene kötnie a ratifikációt a személyével szembeni bizalmi szavazással. Ha tehát az SaS nem támogatná a mentőcsomagokat, akkor bukna a kormány is. A liberálisok nevében ezt tegnap Jozef Kollár frakcióvezető visszautasította, s egyelőre a többi párt vezetői sem beszélnek erről hangosan. Grigorij Mesežnikov politológus szerint egyébként sem valószínű, hogy a miniszterelnök rászánná magát egy ilyen lépésre – ezzel még jobban megnehezítené az amúgy sem gördülékeny koalíciós együttműködést. A politológus szerint érthetetlen az SaS hozzáállása: ugyanis aligha nyernek politikai pontokat makacs hozzáállásukkal.

Ivan Gašparovič államfő a napokban az összes parlamenti párt elnökével találkozik, tegna Sulíkot fogadta. (MSz, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?