Pozsony. Erősen bírálja az ellenzék a kormány két éves munkáját. Sergej Kozlík (HZDS-ĽS) szerint az elfogadott reformok többsége csak növeli a szociális különbségeket – hangzott el a Szlovák Televízió vitaműsorában. „Nehéz megjósolni a reformok hatását.
Kitölti megbízatási idejét a kormány
Pozsony. Erősen bírálja az ellenzék a kormány két éves munkáját. Sergej Kozlík (HZDS-ĽS) szerint az elfogadott reformok többsége csak növeli a szociális különbségeket – hangzott el a Szlovák Televízió vitaműsorában. „Nehéz megjósolni a reformok hatását. Azzal az új kormány szembesül majd” – tette hozzá Kozlík, egyben kizárta, hogy az SDKÚ-val szövetkezne a HZDS. Robert Fico, a Smer elnöke szerint az ellenzéknek nincs elég képviselője a kormány leváltására, a független képviselők szavazatára pedig nem lehet számítani. „A hiányzó szavazatokat Dzurinda megvásárolja, és túléli a második félidőt is” – tette hozzá. Pavol Minárik (KDH) biztos benne, hogy a kormány kibírja a következő két évet. Az ellenzék és a kormánypártok véleménye tehát egyezik: a koalíció kibírja a hátralévő két évet, de nem lesz könnyű dolga. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.