KITEKINTŐ

Rendkívül igényes kivitelben jelentette meg a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság a Clara Design Studio gondozásában az idén A mi Petőfink című kötetet; a krétapapírra nyomott, színes képekkel gazdagon illusztrált, 196 oldalas könyv tekintélyt parancsoló mérete (22x30,3 cm) és súlya nem leplezetten tartalmának fontosságára hivatott felhívni a figyelmet: a pozsonyi Petőfi-kultuszra s ezen belül a költő pozsonyi szobra sorsának történetére. A kezdetektől napjainkig.

A kezdeteket esetünkben a Szalay Ödön királyi tanácsos vezette Petőfi-szoborbizottság 1904. évi felhívása jelentette, ennek a pályázati felhívásnak a nyertes alkotása a pozsonyi születésű szobrászművész, Radnai Béla ismert Petőfi-szobra. A napjainkat pedig az ezredfordulótól lehet számolni, amikor is megalakult az újkori, öttagú Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság (tagjai: Csütörtöki András restaurátor, Duka Zólyomi Árpád parlamenti képviselő, Miklósi Péter újságíró, Staudt Mihály restaurátor és Szabó Rezső jogász) azzal a céllal, hogy a sokat próbált szobrot az utókornak megmentsék, azaz helyreállítsák s neki megfelelő, illő — kellő védelmet nyújtó és egy belvárosi, könnyen megközelíthető — környezetben felállítsák.

A könyv olvasóit megszólító bevezetőjében Miklósi Péter abbéli derűlátásának ad hangot, hogy ha a múltnak, múltunknak jó ismerői vagyunk, a jelen kevesebb meglepetést okozhat számunkra. Nos, ennek a múltunknak, a régmúltnak és a közelmúltnak a megismeréséhez a hagyományápolásnál, s történetesen Petőfi örökségénél kézenfekvőbb s alkalmasabb fogódzót aligha találhatnánk, mi, pozsonyi és nem pozsonyi magyarok. Nagyon jó választása volt tehát a kötet összeállítójának és szerkesztőjének, Miklósi Péternek, hogy a gyűjtemény első darabjául Szalatnai Rezsőnek Petőfi Pozsonyban című, 1954-ben írt dolgozatát sorolta be; Szalatnainak mellesleg az idén ősszel ünnepeljük születése százéves évfordulóját — a tudományos ismeretterjesztés igényével, mégis az élményszerűt és az életművet előnyben részesítő terjedelmes munka úgy idézi fel Petőfi alakját s pozsonyi kötődéseit, hogy bőven idéz költészetéből is.

A korabeli dokumentumok, háttéranyagok és források közreadása már a Petőfi-szobor sorsával kapcsolatos, gyorsan pergő és változatos eseménysorozat része. Ennek előzményeihez tartoznak a szoboregyüttes kivitelezésének anyagi és művészi vonatkozású részletei és a felavatáshoz kötődő közlemények is. A sorozat első fejezete a városi színházzal szemben játszódik, a valamikori Sétatéren; itt leleplezik le a szobrot 1911 szeptemberében. A hatvan évvel ezelőtt elhunyt Kumlik Emilnek a Szalatnaiéval azonos című dolgozata ebből, a felállított Petőfi-szobornak a távlatából fogant. A szobor 1921. évi eltávolítása és harmincöt éves raktározása már az új államalakulat kereteinek nem éppen felemelő színhelyét láttatja — Keszeli Ferenc verse (A bedeszkázott Petőfi) 2003-ból tekint vissza ezekre az állapotokra. A szobortól megfosztott Pozsony a feléledő Petőfi-kultusz színtere — amit az e fejezetben olvasható tanulmányok és visszaemlékezések (Turczel Lajos, Szalatnai Judit, Mayer Judit és mások) híven közvetítenek, hasonlóan azokhoz, melyek a ligetfalui parkban újraállított szobor koszorúzásához kötődnek (például Emil Boleslav Lukáč ünnepi beszéde). A szobor felújításának és a Medikus-kertben történő felállításának minden egyes szakaszát képes riport rögzíti. A könyv a tavaly március 15-ei szoborleleplezési és koszorúzási ünnepélyen elhangzott beszédek szövegével zárul.

A szépen és ízlésesen tördelt kötet az olvashatóan tagolt szövege s nemkülönben a több száz kép (fénykép, képeslap, meghívó, újságcímoldal, lapszélen futó versek, dokumentumtöredékek, színes, kihajtható várostérkép 1910-ből stb.) révén kapta meg igazi belső formáját. Az Emlékek és dokumentumok a költő pozsonyi szobráról alcímű képeskönyv tartalmában és küllemében is vetekszik hajdani romantikus elődeivel, a múltidéző és hagyományápoló, egykor oly népszerű, reprezentatív albumokkal. Ilyen könyv szándéka ellenére is alkalmas arra, hogy az ember a ténylegesnél szebbnek lássa a múltat.

(cs)