Kiskapukat hagy az SDKÚ

Pozsony |

<p>Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke a Sme lapnak adott interjújában ismét nem zárta ki, hogy pártja a választások után koalícióra lépne-e az SNS-szel. Dzurinda immár sokadszor jelentette ki, az SDKÚ2010-ben nem köt koalíciót a Smerrel, ám mint ezúttal mindig, most sem akarta ugyanezt elmondani a Ján Slota vezette párttal kapcsolatban.</p>

E témában a hétvégén pártja alelnöke, Iveta Radičová is megszólalt, aki viszont kijelentette: ő kizárja a nacionalistákkal kötendő koalíció lehetőségét. A lapunknak nyilatkozó Öllös László politológus szerint Dzurinda az ilyen kijelentésekkel kiskapukat akar hagyni a 2010-es parlamenti választások utánra, hiszen lehetséges, hogy a parlamenti többséghez akár az SNS támogatására is szüksége lesz. „Azonban azzal, hogy ilyen kiskapukat hagy nyitva, épp saját pártja esélyeit rontja és saját választóit bizonytalanítja el" - fejtette ki Öllös. Eddig a KDH vezetői sem mondták, hogy kizárnák az SNS-szel történő együttműködést. Öllös úgy véli, ebben a témában ki kell várni a pártban zajló vezetőváltási folyamatvégét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?