Kiskának nem lesz állandó kisebbségi tanácsadója

<p>Héttagú tanácsadói gárdát visz magával a Grassalkovich-palotába Andrej Kiska. Neveket nem árult el, az azonban biztos, hogy a testületben nem lesz olyan szakértő, aki a kisebbségek problémáival foglalkozna.&nbsp;</p>

„A nemzeti kisebbségek kérdéskörében több emberrel is együtt dolgozom, de közvetlenül a tanácsadói testületnek nem lesz olyan tagja, aki ezzel a területtel foglalkozna - mondta lapunknak Andrej Kiska. - Tanácsadóm azonban biztosan lesz erre a területre is, de külső tanácsadóként fogok együttműködni vele.”

A megválasztott államfő tegnap még nem árulta el a tanácsadói nevét. „A hét emberből kettő még tárgyal jelenlegi munkaadójával, ezért egyelőre még nem végleges a lista” - mondta a Kiska. Az biztosnak tűnik, hogy Martin Bútora volt washingtoni nagykövet és külpolitikai szakértő a tanácsadói között lesz, a sajtóhírek alapján Ján Mazák volt alkotmánybíró is csatlakozik Kiska csapatához. Ő ugyan korábban csak feltételesen vállalta ezt a munkát, mivel jelölték őt alkotmánybírónak, viszont a parlament smeres többsége jelöltnek sem választotta meg.

Nem végleges még a beiktatási ünnepség programja és a meghívottak listája sem, Kiska még tárgyal erről a parlament hivatalával, amely az ünnepséget szervezi. „Szeretném, ha más lenne, mint az eddigi beiktatások, olyan embereket szeretnék a palotába hívni, akik általában nem jutnak el olyan helyre” - mondta a megválasztott elnök. A meghívottakról azonban nem akart többet elárulni. Egyelőre annyi biztos, hogy június 15-én, a Szlovák Filharmónia épületében, a Vigadóban lesz az ünnepség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?