Kiska mentheti Lajčákot

Pozsony |

Peter Pellegrini pénteken tárgyalt a lemondását benyújtó külügyminiszterrel, hétfőn újabb egyeztetés lesz. A kormányfő maradásra akarja bírni Miroslav Lajčákot.

 

Jövő héten eldőlhet Miroslav Lajčák sorsa. A külügyminiszter azután nyújtotta be lemondását, miután a kormány és a parlament is elutasította az ENSZ globális migrációs paktumát, melynek kidolgozásában a miniszter aktívan részt vett. Elemzők és néhány ellenzéki, illetve koalíciós politikus is úgy véli, Lajčák távozása komoly változásokat vonhat maga után.

Fico veszélyes

František Šebej, a Híd Országos Tanácsának tagja szerint létező az a veszély, hogy Szlovákia külpolitikájának nyugati irányultsága megváltozik, ha Fico lesz a külügyminiszter.

Megerősítette, hogy lehetséges utódként Robert Fico neve is felmerült, ám Šebej szerint ez rossz döntés lenne. „Robert Fico a múltban olyan nézeteknek adott hangot, melyek ellentétesek a Lajčák által képviselt értékrenddel” – mondta a külügyi bizottság korábbi elnöke. Példaként az orosz szankciókat, az ukrán helyzetet valamint Soros Györgyöt és Ficónak a civilek elleni kikelését hozta fel. Szlovákiának a küszöbön álló EBESZ-elnökségével kapcsolatban František Šebej arról beszélt, Lajčák távozásával jelentősen gyengülne az a teljesítményt, amelyet az ország ebben a tisztségében nyújthat.

Mi lesz Lajčákkal?

Lajčák jövőjével kapcsolatban a miniszter hallgatását követően megindultak a találgatások. Egyes elemzők szerint Andrej Kiska nem köteles elfogadni a miniszter lemondását. Tehát Miroslav Lajčák lemondása benyújtását követően is tagja maradna a kabinetnek. Kérdés, hogy mivel lehetne maradásra bírni, illetve kinek nyomására változtathatja meg döntését.
Napok óta téma az is, hogy ha Miroslav Lajčák távozna a külügy éléről, megpályázná-e az államfői posztot. Lajčák korábban többször kijelentette, hogy nem akar indulni az államfőválasztáson. Ugyanakkor a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint messzemenően ő a legesélyesebb arra, hogy jövő nyár elején Andrej Kiskától átvegye az államfői hivatal irányítását. Egyelőre az sem biztos, hogy Marrákesben senki nem fogja képviselni Szlovákiát. Andrej Kiska szerint ahogyan más nemzetközi egyeztetéseken, úgy Szlovákiának Marokkóban is képviseltetnie kellene magát, és jegyzőkönyvbe kellene foglalni a migrációs paktummal kapcsolatos kifogásait. Ha Kiska elutazna az ENSZ-konferenciára, akkor garantáltan összetűzésbe kerül a Smerrel és az SNS-el. (ie,czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?