Kiska magyarázatot vár Pellegrinitől a vietnami emberrablás ügyében

kiska pellegrini
Pozsony |

Andrej Kiska államfő hétfőn találkozik Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnökkel. A vietnámi vállalkozó elrablásának kivizsgálásáról akar tájékozódni.

A sajtóban megjelent információk szerint az emberrablásban szerepet játszottak a szlovák hatóságok is.
 

„Az embereknek joguk van a szlovák nyomozóktól megtudni az igazat. Ha ezt valaki akadályozza, meg kell hozni a szükséges személyi intézkedéseket.

El kell hárítani az összes akadályt a nemzetközi emberrablásban való részvétel gyanújának tisztességes kivizsgálása elől”

– közölte Kiska.

Saková személyesen tárgyal a németekkel

Pellegrini pénteken felkérte Denisa Saková (Smer-SD) belügyminisztert, Milan Lučanský országos rendőrfőkapitányt és a Főügyészség képviselőjét, hogy személyesen konzultálják meg német partnereikkel a Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozó elrablása ügyében felmerült gyanút. 

A belügyminiszternek a védelmi bizottság rendkívüli ülésén is számot kell adnia az ügyről. Az ülést Anton Hrnko (SNS), a bizottság elnöke csütörtökre, augusztus 9-re hívta össze.

A Denník N napilap tegnap (8.2.) tette közzé a vállalkozó Pozsonyból (Bratislava) történt elhurcolásának leírását, amely a lap állítása szerint a szlovák rendőrség segítségével és egy szlovák kormánygép felhasználásával történt. A belügyminisztérium a cikket teljes képtelenségnek, a szerző sci-fijének minősítette, amely kitalációkkal és hazugságokkal van tele. A tárca állásfoglalása szerint a szlovákiai hatóságok szándékosan semmilyen módon nem vettek részt a vietnámi állampolgár külföldre hurcolásában. A Főügyészség bejelentette, hogy pénteken sort kerítenek a Denník N szerkesztőjének kihallgatására, akitől további részleteket fognak kérni a közzétett információkkal összefüggésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?