Kiska elégedett a kormányprogrammal

Pozsony |

<p>Jelentős előrelépésként értékelte a ma elfogadott kormányprogramot Andrej Kiska köztársasági elnök.&nbsp;</p>

Az oktatás, az egészségügy és az igazságszolgáltatás területén uralkodó állapotok miatt a polgárok egyre kevésbé bíznak az államban és az intézményeiben - mutatott rá Kiska. Ezért most kiemelten fontos, hogy a kormány megmutassa: érti az emberek problémáit, tudja, mi dühíti őket és képes eredményeket is elérni. "Most esélyünk van előre lépni, és mindannyiunk kötelessége, hogy ezt az esélyt ne szalasszuk el" - hangsúlyozta az államfő. Andrej Kiska erről az igazságügyminiszterrel, Lucia Žitňanskával való találkozója után beszélt, melyen az Alkotmánybíróság ügye is szóba került. "Érzem a valódi jó szándékot és az igyekezetet, hogy megoldást találjunk erre a patthelyzetre, (...) és hogy a szlovák alkotmánybíróság ismét tiszteletet érdemlő tekintély legyen" - mondta Kiska.  Žitňanská hozzátette: a kormány kész bevezetni az alkotmánybírák kinevezésének teljesen új modelljét. Konkrétumokat a miniszterasszony egyelőre nem árult el.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?