Kiska egy éve: népszerű, ám nem túl aktív

Pozsony |

<p>Vasárnap lesz 365 napja, hogy Andrej Kiska Szlovákia köztársasági elnöke. Mennyire váltotta valóra a kampányban adott ígéreteket, mit tett az elmúlt egy évben az elnök?</p>

A legfiatalabb, az első nem kommunista az elnöki székben, s könnyen lehet, hogy hamarosan a valaha volt legkedveltebb államfő is lesz. Andrej Kiska tavaly meglepően nagy különbségű győzelmet aratott Robert Ficóval szemben, majd június 15-én átvette hivatalát.

Nagyon népszerű

Michal Kováč, Rudolf Schuster és Ivan Gašparovič után olyan lakója lett a Grassalkovich-palotának, akinek nem voltak politikusi tapasztalatai. Részben ezért, részben a politikusokkal szembeni általános elégedetlenségnek köszönhetően, részben pedig az államfővel szembeni hagyományosan nagyobb bizalomnak köszönhetően is nem sokkal kinevezése után a legnépszerűbb politikusok közé lépett elő. És természetesen azért, mert nem voltak komoly malőrjei és megosztó megnyilvánulásai.

A Polis ügynökség év eleji mérése alapján már lekörözte Robert Ficót, az MVK friss kutatása szerint pedig közel van ahhoz, hogy utolérje a népszerűségi listákat hosszú évek óta vezető Smer-elnököt. Elemzők szerint helyzetét az is megkönnyíti, hogy elődjei – főleg a 2004–2014 között hivatalban lévő Ivan Gašparovič – alacsonyra tették a lécet, így nem jelent komoly kihívást náluk értékelhetőbb teljesítményt nyújtani.

Megfelelően reprezentál

Az elnök elsődleges feladata, hogy reprezentálja az országot. Ezt Kiska már most sokkal jobban teszi, mint Gašparovič. Nincsenek félreértelmezhető kijelentései, nem kell miatta szégyenkezni és magyarázkodni. A külpolitikában következetesen tartja a nyugatorientált irányt – amire Fico keleti kikacsintásai miatt szükség is van.

Sokan azt várták, ellenzéki elnök lesz, Fico a kampányban is ezzel riogatta híveit. Ez csak részben vált valóra. Míg Gašparovič mindent aláírt a Smernek, addig Kiska több kulcsfontosságú törvényt is visszaküldött az elmúlt egy évben. Tény ugyanakkor, hogy ezzel sok borsot nem törhetett Ficóék orra alá, mivel a parlament áttörheti az elnöki vétót.

Nyomban első lépésével frontvonalat nyitott a kormánypárttal szemben – a smeres képviselők által megválasztott alkotmánybíró-jelöltekből csak egyet nevezett ki –, ám ettől eltekintve igyekszik konstruktív viszonyt fenntartani Ficóékkal. Rendszeresen egyeztet a kormányfővel, nem bocsátkozik nyilvános vitákba a miniszterelnökkel. Egy kimondottan ellenzéki államfő sokkal több ponton törhetne borsot a kormány orra alá. Kiska nemcsak a kormánnyal való konfrontációt, de a megosztó ügyeket is kerüli. A népszavazás kapcsán például csak a kötelező köröket tette meg.

Aktívabb is lehetne

Az államfő a kampányban azt ígérte, aktívan fogja figyelni a történéseket, s ha kell, raportra hívja a minisztereket, a legfontosabb ügyekben pedig társadalmi párbeszédet fog kezdeményezni. Ezek eddig elmaradtak.

A CT-botrány idejében sokáig hallgatott, ugyanez igaz a Váhostav-ügyre is – pedig utóbbiban nem is kellett volna kimondottan az ellenzék szószólójának lennie, a becsapott kisemberek ügyvédjeként is eljárhatott volna. Az elmúlt évben egyszer hívott raportra minisztert: az év elején Viliam Čislák egészségügyi tárcavezetővel különbözött össze, ám az akkori csörtének azóta nincs folytatása. Az államfő jövő csütörtökön fogja ismertetni a parlamentben első országjelentését, ez sokat elmond majd arról, milyennek látja a kormány munkáját.

És a magyarok?

Kiska már az első fordulóban jelentős számú voksot szerzett Dél-Szlovákiában, a második körben a magyarok elsöprő arányban szavaztak neki bizalmat, nem is kis részvétel mellett. Az államfőnek – elődjével ellentétben – nincsenek magyarellenes kijelentései, ám sokkal tovább nem merészkedett.

Dél-Szlovákiába csak közel egy év után ment elnöki látogatásra, kisebbségi ügyben még nem szólalt fel. Kisebbségi tanácsadója nincs, és nem is tervezi, hogy lesz, eddig a jótékony semlegesség, a politikai passzivitás jellemző rá ezekben a témákban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?