Közélet

Kiska: A három V4-tagállam belépése a NATO-ba utat nyitott Szlovákia előtt is

Prága/Pozsony | A visegrádi négyek (V4) három tagjának belépése a NATO-ba megnyitotta az utat a szövetségbe Szlovákia előtt is. Ezt kedden jelentette ki Andrej Kiska szlovák államfő Prágában, ahol Csehország NATO-taggá válásának 20. évfordulójáról emlékeztek meg. Az eseményről a ČT24 cseh hírtelevízió tájékoztatott.
TASR

2019. március 13. 08:56

Andrej Kiska - TASR-felvétel

„Az önök országainak belépése megnyitotta az utat Szlovákia előtt is, mi pedig idén emlékezünk meg a belépésünk 15. évfordulójáról” – mondta beszéde elején Kiska, aki egyben hangsúlyozta a Szövetség pozitív hatását Szlovákiára, illetve egész Európára. A Novinky.cz portál szerint figyelmeztetett, hogy a NATO-tagságot nem szabadna megkérdőjelezni, mert ez gyengíti az állampolgárok bizalmát.

„Nagyon fontosnak tartom megismételni, hogy a NATO-ba való belépés szuverén és önkéntes döntésünk volt. Hogy ma békében élhetünk, hogy sikeres és prosperáló országok lehetünk, annak az eredménye, hogy egykor meghoztuk ezt a döntést” – mondta Kiska.

Prága kedden különféle rendezvényekkel emlékezett meg arról, hogy Csehország, Lengyelország és Magyarország 20 évvel ezelőtt belépett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.

Miloš Zeman cseh államfő a prágai vár spanyol termében rendezett konferencián szólalt fel. Az elnök bírálta az afgán tálibokkal folytatott tárgyalásokat, és a terrorizmus elleni harcra szólított fel. Emlékeztetett, hogy csupán két és fél évvel azután, hogy Csehország belépett a NATO-ba, megváltozott a világ. Zeman szerint a kulcsmomentum 2001. szeptember 11-e volt, vagyis az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadás. Ezért is bírálta, hogy a Nyugat most a tálibokkal tárgyal.

 

2019. március 12. 17:30

Weber: nem lehet több EU- és Brüsszel-ellenes kampány, Orbán hajlandó bocsánatot kérni

„Valahol Katarban tárgyalások folynak a tálibokkal abban a reményben, hogy a tigrisből vegetáriánus lesz, és már nem fog ölni. Valójában a tigris tigris marad. Ha megengedjük a talibánnak, hogy újfent elfoglalja az afgán területeket, ismét terrorista bázissá teszi azt, ahonnan támadásokat indíthat az euro-amerikai civilizáció területére. Szeretnék ettől óva inteni mindenkit” – mondta Zeman. „Meggyőződésem - és ezt 18 év után újra elismétlem -, hogy a terroristákkal nem tárgyalunk, a terroristákkal harcolunk” – tette hozzá.

Andrej Babiš cseh kormányfő is a terrorizmus fenyegetéséről beszélt, hangsúlyozva, hogy a NATO-nak sokkal aktívabban kellene fellépnie a terrorszervezetek ellen.

Prágában emlékezett meg a NATO-taggá válásról a másik két ország elnöke is, melyek Csehországgal együtt léptek be – Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel államfő.

Az ünnepségen felszólalt Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A lakosság csaknem fele egyáltalán nem spórol

Sokkoló: hibásan elvégzett vérátömlesztés miatt halt meg egy beteg a kassai kórházban

A beteg és a látogató biztonsága a fontos

Botrány az Eurovízión

VIDEÓ: Keszthelyi Vivien autóversenyző elvitte egy körre Orbán Viktort

Aggasztóan kevés 
a lakás Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?