Kisebbségi kultúra támogatása – az MKP szerint a kormány átverné a magyarságot

Pozsony |

<p>A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a kormány lealacsonyító módon át akarja verni a szlovákiai magyar közösséget a kisebbségi kultúrára szánt állami költségvetés kapcsán.</p>

Berényi József MKP-elnöknek az Új Szó Online-hoz eljuttatott keddi sajtóközleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

"Szemfényvesztő lépések

A Magyar Koalíció Pártja kiábrándítónak tartja a kisebbségi kultúrára szánt állami költségvetés körül kialakult helyzetet. Véleményünk szerint a szlovákiai magyar közösséget a szlovák kormány lealacsonyító módon át akarja verni. Ismerve Robert Ficót és politikusait, nem hiszünk abban, hogy három nap alatt módosítja a kormányzat a véleményét, és egy csapásra hajlandó az egymillióra tervezettből négymilliót felkínálni.

Fico arról ismert, hogy akaratát átülteti mind a kormányban, mind a parlamentben. Ezért gyanítjuk, hogy a kiinduló egymilliós javaslat, vagy három nappal később az állítólagos négymilliós helyreigazítás csak egy elterelő politikai manőver. Vagy az első javaslat, vagy a helyreigazítás egyszerű átverésnek minősíthető. A kormány így akarja eltakarni, hogy nem kívánja növelni az identitás megőrzésére elkülönített tavalyi négy és fél milliós támogatást, pedig a magyar közösség számának csökkenése ezt indokolná.

Másodlagos, de nem elhanyagolható az sem, hogy a kisebbségi főbiztosi hivatal s annak vezetője, A. Nagy László felmutathatja az egymilliónál bármennyivel nagyobb összeget „eredményként”, feledtetve az egyéb hatáskörök és mozgástér hiányát.

A Magyar Koalíció Pártja bízik a választópolgárok bölcsességében, hogy átlátnak ezen a politikai manőveren, ha úgy tetszik, csaláson, melynek célja csakis az, hogy leplezzék a kisebbségi kultúrára szánt állami támogatás csökkentését, illetve a szükséges növelés elutasítását.

A Magyar Koalíció Pártja továbbra is azon a véleményen van, hogy a népszámlálási adatok tükrében, a nemzetközi kötelezettségek szerint is, a kormánynak növelnie kell a kisebbségi kultúrára szánt támogatást."

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?