Kisebb közúti bírságok

közúti ellenőrzés
Pozsony |

Jelentősen csökkent néhány közlekedési kihágásért járó bírság az enyhébb szabálysértések esetében. Például az irányjelző használatának elmulasztása miatt 40 euró helyett 20-at fizet a sofőr. Több szabálysértésnél a fix bírság helyett bevezették a büntetés alsó és felső határát.

Az év első öt hónapjában összesen 5247 közlekedési baleset történt, 81 ember vesztette életét, 419 személy szenvedett súlyos, 2065 pedig könnyebb sérüléseket. Az esetek többségében a sofőr mulasztása (2347) okozta a balesetet, második helyre került a gyorshajtás (757), a harmadikra a kereszteződésen való szabálytalan áthajtás (306).

Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a súlyos szabálysértések esetében nem csökken a bírságok összege. Ilyen a stoptábla figyelmen kívül hagyása, gyalogos átkelőhelynél elsőbbségadás elmulasztása vagy piroson való áthajtás – ez utóbbiért 100 euró a bírság.

„Több esetben bevezettük a büntetés alsó és felső határát” – pontosította érdeklődésünkre Baloghová. A bírságok jegyzéke csak egyfajta segédeszköz a rendőrnek, a konkrét összegről a helyszínen kell dönteni, és az összeg régiónként is eltérő lehet. Például egy fővárosi sofőr könnyebben kifizetheti az 50 eurós bírságot, mint egy szegényebb régióban élő, ahol a fizetések alacsonyabbak.

A július 1-től érvényes módosítások szerint 50 helyett már csak 20 eurós bírságot fizet az a kerékpáros, aki egy ezreléknél alacsonyabb véralkoholszinttel ül kerékpárra. Ez további enyhítés a kerékpározóknak, hiszen 2017 januárjától eltörölték számukra a zéró toleranciát, 0,5 ezreléknyi alkoholszintig elkerülik a bírságot.

Júliustól kevesebb bírságot fizet a sofőr a durva, mutogató gesztusok miatt, eddig 50 eurót kóstált például a középső ujj felmutatása, újabban 30-tól 50 euróig terjedhet a bírság, vélhetőleg a vulgarizmus mértékének függvényében. Olcsóbban megússzák azok a motorosok is, akik vezetés közben esznek, isznak, cigarettáznak, és azok a sofőrök, akik szemetet dobnak ki az autóból. A mérlegeléstől függően 50 helyett 30-tól 50 euróig terjedő bírságot kifizet az, aki rossz látási viszonyok mellett nem kapcsolja be a fényszórókat.

Vannak viszont olyan szabálysértések, amelyeknél valamivel megemelték a büntetést. Ilyen például a gépkocsi rossz helyen való leparkolása: ha a jármű veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét, akkor a korábbi 30 euró helyett már 40 eurós bírságot is kaphat, ugyanis 20–40 euró a büntetési tarifa.

A rendőr dönt a bírság összegéről

Korábban éppen azért törölték el a közúti bírságok alsó és felső határát, hogy csökkentsék a korrupció lehetőségét, a júliusban életbe lépett változás viszont ismét szabad kezet ad a rendőröknek.

A hivatalos indoklás szerint azt akarják ezzel elérni, hogy a rendőrnek lehetősége legyen a helyszínen mérlegelni, mekkora bírságot szab ki. Ezáltal a szegényebb régiókban nagyobb megértést tanúsíthat a vétkező sofőrökkel szemben – a másik véglet nyilván Pozsony, ahol a legmagasabb bírságot szabja ki.

Ján Bazovský közlekedésbiztonsági elemző szerint a rendőr köteles a bírságolásnál felmérni a szabálysértés körülményeit. Mennyire súlyos szabálysértésről van szó, volt-e már büntetve hasonló kihágásért a sofőr stb. „A helyszínen levő rendőr tudja a legjobban felmérni, mekkora szabálysértést követtek el, s milyen bírságot kellene adni” – mondta a Hospodárske novinynak Bazovský. Hozzátette, hogy a rendszert eddig is ki lehetett játszani, s ezután is ki lehet. „Főleg olyankor, ha a rendőr ismeri a szabálysértőt, de ez így működött idáig is. Ha a rendőr nem akart büntetni a szabálysértésért, akkor nem büntetett” – állítja a szakértő.

Júliustól 23 bírságot módosítottak, és a legtöbbnél bevezették a büntetés alsó határát, míg a felső határ a büntetés eddigi összege maradt.

Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, ezekkel a módosításokkal akarják igazolni, hogy a rendőrségnek nem a büntetés, hanem a megelőzés a célja. Hozzátette, ha a jövőben úgy találják, hogy bizonyos szabálysértések esetében túl magasak a büntetések, lehet szó csökkentésről. „Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyorshajtás az egyik legfőbb probléma, nagyon sok sofőr szereti a kelleténél jobban taposni a gázpedált. Az idei év első öt hónapja alatt több mint százezer bírságot szabtunk ki gyorshajtásért. Ezeknél a szabálysértéseknél tehát nem változik semmi, a maximális helyszíni bírság továbbra is 800 euró marad” – fűzte hozzá Baloghová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?