Kinek kázusa a nép szava(zás)?

Csalódott? Merthogy a népszavazást nem sikerült a novemberi helyhatósági választások időpontjához társítani, ami vélhetően a részvételi arányt is kedvezően befolyásolta volna.Azt az időzítést tényleg nagyon alkalmasnak tartottuk, és mindent megtettünk, hogy a referendum is akkor legyen. Februárban viszont nagyobb figyelmet és súlyt kaphat, hiszen az emberek nem „árukapcsolásos” módon, hanem egyéni meggyőződésből fáradnak majd a szavazóhelyiségekbe. Személyesen lehangolónak tartaná, ha az önök által eléggé vehemensen szorgalmazott népszavazás végül sikertelennek bizonyulna?Nézze, már most sikeres, hiszen legfőbb értékként a családról zajlik már jó pár hónapja a közbeszéd Szlovákiában. Lényegében ez volt a célunk. Egy széles körű társadalmi vitát indítani a házasságról, a családról, a családokban pedig a gyermekek helyzetéről. Ezeket a kérdéseket a hazai közgondolkodás középpontjába akartuk állítani. De hát olyasmiről folyik itt mostanában az indulatoktól sem mentes disputa, ami a házasságnak egy férfi és egy nő kötelékének definíciójaként már benne szerepel az Alkotmányban. Arról már nem is szólva, hogy a magánélet mindenkinek alapvető magánügye!Egyetértek. Az életmód, az életstílus valóban privát ügy, ezt a jövőre nézve is így gondoljuk. Más kérdés, hogy a népszavazás Szlovákiában azért fontos, hogy igazolja: minden családban a gyerekeknek apára és anyára van szükségük. Maga a család pedig megkérdőjelezhetetlen alapja, értéke és erénye az élet mindennapjainak. Egészen valószínűtlen, hogy ezt költséges népszavazás nélkül is ép ésszel bárki vitatná. Sőt! Még a gyakori válások okozta csonka családokban sincs ez másképp, elvégre számtalan esetben újraházasodnak az előző kapcsolatukban bármi okból csalódott felek.Mind a Szövetség a Családért, mind a bennünket támogató többi civil szervezet szerint a februárban esedékes referendum azért is időszerű, mert a legutóbbi alkotmánymódosítás nem rendezte sem az örökbefogadás, sem az oktatás és művelődés vonatkozó kérdéseit. Például azt, hogy a szülőknek beleszólásuk lehessen az iskolában folyó szexuális nevelésbe, illetve a gyermekeik részvételére ebben, mert e témában elfogadhatatlan oktatási módszerek – a nyugati mintákat követő nyíltság, szinte rávezetés – vannak nálunk is meghonosodóban. Ön miért tartja előnyösebbnek, ha a 21. század második évtizedében a kíváncsi gyerek otthon, sutyiban, szülői felügyelet nélkül az interneten szörfölve vagy „szaklapokat” böngészve tájékozódik, ahelyett, hogy az iskolában pedagógus, pszichológus, pszichiáter, szexológus, nevelési szakember foglalkozna vele ebben az előbb-utóbb elkerülhetetlen témakörben?Mert úgy gondolom, hogy ez szinte kizárólag a szülők elsődleges joga és dolga. Ahogy arról is dönteni, hogy a gyermekük például az etikai nevelés keretében miről és mit tanuljon az iskolában. Ez a rigorózus szemléletmód még akkor is helyénvaló, ha a mai diákság világa teljesen más, mint a szüleiké meg a nagyszüleiké volt?Nagy baj, ha az iskola tálcán kínálja azt, amire a szülő otthon azt mondja: még ne foglalkozz vele! Mi sokkal inkább a családi élet szépségéről kívánunk beszélni. Az apáról meg az anyáról. Számos depressziós gyerek lelki gondjainak eredője, hogy nem élik meg családi körben az apai, illetve az anyai szeretet teljességet alkotó különbözőségét. Ezért a folyamatosan zajló társadalmi vitákban is arra irányítjuk a figyelmet, hogy minden gyereknek – a természet törvényszerűsége révén – biológiailag csakis egy férfi lehet az apja, illetve egy nő az anyja. A gyermeknek ezért van szüksége apára és anyára. Ne haragudjon, de ezek evidenciák. Ezért is valószínű, hogy aki részt vesz majd a közelgő „néphatározaton”, az jobbára a szokványérvek alapján, elsősorban érzelmi indíttatásból fog szavazni. A közvélemény általában afelé hajlik, ami első hallásra kedves a fülnek...Szerintem a népszavazást megelőző egyre szélesebb körű vitában nemcsak az emóciók vannak jelen, hanem a különböző érvek sokasága is. Mindezek tükrében viszont úgy tűnik, hogy az emberek tényleg a hagyományos férfi-nő, apa-anya családmodellt tartja kedvezőnek. Ebben nincs semmi új a nap alatt. Ez a világ legtermészetesebb dolga; amit ráadásul külön plebiszcitumi megerősítés nélkül a hatályos alkotmány is garantál. Ugyanakkor gyermeknevelésre alkalmas és gondos szülőnek lenni, gondolom, nemcsak valaki biológiai nemén áll vagy bukik, hanem legalább ennyire a gyermekkel/gyermekekkel szembeni felelősségtudaton is. Ebben egyetértünk?Igen. Kiegészítve persze azzal, hogy a családi nevelés feladatának sikere különböző más körülményeken is múlik. Rögtön akár azon, hogy másként szereti gyermekét az apa és más módon az anya. Ezeket a szempontokat egyetlen családon belül sem tanácsos egybemosni. Egyúttal tagadhatatlan, hogy a szülői felelősség elmulasztásának, a gyerekekkel szembeni felelőtlenségnek számtalan bántó esetéről hallani naponta. Olyan családokról, ahol többnyire az apa lelkiismeretlensége, durvasága okoz fájó tragédiákat; bár az anyai nemtörődömség, esetleg kilátástalanság szomorú történetei sem mennek ritkaságszámba.Ezek extrém esetek! Aligha. Bizonyosságképpen a nyugtalanító példák sokaságát találni az állami közigazgatási hivatalok szociális és gyermekvédelmi osztályainak aktái között. Ezért inkább azt feszegetném, hogy miért előnyösebb az ilyen enyhe szóval is zűrös „család” – szemben mondjuk egy-egy azonos nemű „szülői”-nevelői párral, amely gondoskodásban, anyagiakban és hát szeretetben is megadhatja a kisebb vagy nagyobbacska gyermeknek mindazt, amire szüksége van?Nem állítom, hogy a homoszexuális párok között nem találni erre alkalmasakat, noha az amerikai kutatások tanúsága szerint az ilyen párkapcsolatok tartóssága erősen ingatag. Ez az analógia így tehát eléggé problematikus, hiszen két vagy több szempontot is elegyít. A referendumban az adopciókra vonatkozó kérdés azok nevében fogalmazódott, akik stabil férfi–nő házasságban élnek, és egy éve vagy annál is huzamosabb ideje szerepelnek az örökbefogadás iránt érdeklődők várakozási listáján. Ami már napjainkban sincs másként. A februári „döntés” tehát csupán ráduplázhat a régen bevált gyakorlatra... Viszont ha közvetve is, de izgalmas kérdés, hogy számszerűleg az örökbe fogadni akaró párok vagy az adoptálható gyerekek vannak többségben.Sok gyerek jogi akadályok, illetve már előrehaladott kamaszkora miatt nem adoptálható. És vannak szülők, akik alkalomszerűen, esetleg annál is ritkábban, de tessék-lássék mégiscsak kapcsolatot tartanak a gyermekotthonokban nevelkedő gyerekeikkel. Őket ez a kusza helyzet eleve kizárja az örökbe fogadhatók köréből. Ám ha mégis alkalom nyílna erre, úgy vélem, nyilván hiba lenne megfosztani őket egy hagyományos házaspár nyújtotta családmodell tapasztalataitól, egy azonos nemű pár javára. Ugyanakkor ez, az érem másik oldalát tekintve, a kirekesztés egyik formája, hiszen ilymód a lakosság négy-öt százaléka egyszerűen elesik a saját család atmoszférájától, a gyermeknevelés élményének esélyétől.A természet alakította úgy az élet rendjét, hogy az ő párkapcsolatukból nem teremtődnek gyermekek. Ez a megfellebbezhetetlen realitás. Több jogi szakértő által alkotmányosan is aggályos a Szövetség a Családért népszavazási kezdeményezése, mert ha eredményes lesz, a Szlovákiában élő kisebbségek egyik közössége, jelesül a homoszexuálisok ellen irányul. Éspedig úgy, hogy egy kisebbséget érintő alapvető emberjogi kérdésben a többség kíván dönteni!Tényleg tapasztalni olyan tendenciákat, amelyek a referendumot a kisebbségek jogait érintő síkra terelnék. A valóságban azonban „csak” a gyerekek szempontjairól van szó. Elvégre ez a népszavazás, a fennálló jogszabályok szűkítése nélkül, azt hivatott megválaszolni, vajon Szlovákiában három alapvető családjogi kérdéskörben továbbra is a jelenlegi jogi állapot marad-e érvényben. Ön szerint valóban indokolt egy már működő társadalmi-jogi gyakorlatról „népszavazni”? A Szövetség a Családért ugyanakkor hallani sem akar például az azonos nemű párok Európa számos országában már törvényesen engedélyezett regisztrált kapcsolatáról.Újra azt felelhetem, hogy a referendumot az apát és anyát igénylő gyerekekért kezdeményeztük. Egyébként Európában elsősorban a nyugati országokban vált divatossá a homoszexuális párok hivatalosan elismert partnersége. Nekünk az a gondunk ezzel, hogy ez mindig csak az első lépés azon az ösvényen, amely a család intézményét – az európai bíróságok különböző döntései értelmében – a hagyományostól eltérő formákban is szentesíti. Tehát túllép egy bizonyos mágikus határt. Ha egy más életstílust és családmodellt támogat az ember, sohasem tudhatja, hogy hová fejlődhet az ilyesmi. A Szövetség a Családért ezért nem pártfogol semmi egyéb, a férfi és a nő házasságával egyenrangú családot. Ez a szemléletmód Szlovákiát nyilván távolabbra sodorja a nyugat-európai joggyakorlattól. Főként a jogbővítések igényének nemzetközi szándékától.Az Alkotmánybíróság engedélyezte a népszavazást, így ebben a vonatkozásban nemzetközi kötelezettségeink sincsenek. Arról mi a Szövetség a Családért véleménye, hogy Szlovákiában minden második házasság válással végződik?Ez bizony valós tragédia. Viszont a most elvált felek házasságuk megkötésekor együtt képzelték el a jövőjüket, így a gyerekeiket sem állt szándékukban megfosztani az apától vagy az anyától. Ezért a hagyományos család pozícióit kell erősítenünk, annak szépségét és megbízhatóságát, teljességét hirdetve. Ez jelenti az apa-anya szerepére épülő jövőnk biztosítékát – a nyugatról áramló és a család intézményét megbontó förtelmes támadásokkal szemben! A hasonló kirohanások, ha más vonatkozásokban is, egyszer már évtizedekig jellemezték tájainkon a politikai divatot. Nem lenne célszerűbb, ha a Szövetség a Családért inkább a munkanélküliség, az alkoholizmus, a sokgyerekesek szűkös anyagi helyzetének kérdéseire, illetve a tolerancia és a kölcsönös tapintat fontosságának népszerűsítésére összpontosítana?Folyamatosan foglalkozunk ezekkel a gondokkal is. A referendum kérdései szintén a gyerekközpontú és jobb családpolitika kiindulópontját segítik. A Szlovákiában tartott összes korábbi népszavazás közül ezt a most készülő referendumot tartom a legfontosabbnak. És hogy ez tetszik-e valakinek, vagy sem, az már az illető magánügye. Bízik abban, hogy ha a plebiszcitum eredményes és érvényes lesz, akkor csökkenni fog a válások száma, és kevesebb lesz a gyerekei iránt felelőtlen szülő; illetve emelkedni fog a mostanában akadozó házassági hajlandóság?A népszavazás annak bizonyítéka lesz, hogy a gyerekeknek apára és anyára van szükségük. És egyúttal a családpolitika teendőinek szilárd alapja is. Mi lesz az első lépése, ha – a szlovákiai „néphatározati” tradícióknak megfelelően – ez a népszavazás is fiaskóval zárul?Akkor újabb és még behatóbb, a problémakör egészét érintő társadalmi vitát kezdeményezek. Hogy három év múlva minderről egy következő referendumban dönthessenek nálunk az emberek.