Kinek jár, és hogyan kérvényezhető a magasabb gyes?

Pozsony |

<p>Januártól az eddiginél jóval nagyobb, 256 eurós gyermekgondozási segély jár a szülők egy részének. Eddig azonban eléggé ellentmondásos információk jelentek meg arról, hogyan kell kérvényezni a magasabb gyest. Tavaly decemberben fogadta el a gyermekgondozási segély módosításáról szóló törvényt a parlament.</p>

Mire megjelent a törvénytárban, következtek a karácsonyi ünnepek, s feltehetően ez volt az oka, hogy maguk a munka-, szociális- és családügyi hivatalok sem tudtak pontos információval szolgálni arról, hogyan kell kérvényezni a magasabb összeget, mit kell a kérvényhez csatolni.

Az egyértelmű volt, hogy a magasabb segély nem jár automatikusan, kérvényezni kell. Az első információk még arról szóltak, igazolni kell azt, hogy az anya jogosult az anyasági segélyre – ez akkor áll fenn, ha a gyermek születését megelőző két évben legalább 270 napig fizette a Szociális Biztosítónak a betegbiztosítást.

Postázni is lehet a kérvényt
A Központi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal pontosította a kérelmezés feltételeit. Csak abban az esetben kell csatolni a Szociális Biztosító igazolását a gyermekgondozási segélyről szóló kérvényhez, ha új kérelmezőről van szó, akinek gyermeke 2009. december 31-e után született. Csatolni kell az igazolást akkor is, ha 2010. január 1-e előtt már jogosult volt az adott személy a gyermekgondozási segélyre, de ismét gyermeke születik. Egyéb esetben, tehát ha valaki már 2010. január 1-e előtt is kapott gyest, nem kell igazolás a Szociális Biztosítótól arról, hogy az anya fizette a betegbiztosítást, azaz jogosult volt a 28-37 hétig járó anyasági segélyre. Ez az igazolás ugyanis már szerepel az eredeti kérvényben, amelyet a gyermek születésekor nyújtottak be. Mária Molnárová, a Központi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal munkatársának tájékoztatása szerint az ilyen személynek mindössze annyi a tennivalója, hogy az eredeti kérvényhez csatol egy pár soros aláírt kérelmet arról, hogy igényt tart a magasabb összegű segélyre, vagy kézzel is hozzáírható az eredeti kérvényhez, s akár postán is elküldhető.

Speciális formanyomtatvány tehát nincs a magasabb gyermekgondozási segély kérvényezésére, a hagyományos, 4 oldalas kérvényt kell kitölteni, amelyhez a szociális hivatalokban lehet hozzájutni, vagy letölthető a szociális minisztérium honlapjáról (www.employment.gov.sk).

A gyes visszamenőleg jár, vagyis a magasabb összeget először februárban fizetik ki, ha azt valaki még januárban kérelmezi. Ha ezt nem teszi meg ebben a hónapban, a gyes nem veszik el, utólag is kifizetik. Fontos tudni azonban, hogy legkésőbb fél éven belül kérelmezni kell attól a hónaptól számítva, amelyre már kérjük a magasabb összeget. Azaz legkésőbb júliusban be kell adnia a kérvényt, hogy még a januárit is kifizessék.

Nem mindenkinek jár a nagyobb segély
Nem mindegyik szülőnek jár a megemelt összegű gyermekgondozási segély. A parlament által jóváhagyott törvénymódosítás alapján a gyermek kétéves koráig 256 euró (7712 korona) a támogatás összege, ezután hároméves koráig 164,22 eurót (4947,29 korona) kap az anya. A csaknem 92 euróval (2765 korona) magasabb segély azonban csak azoknak jár, akik a gyermek születése előtti két évben dolgoztak, pontosabban legalább 270 napig fizették a betegbiztosítást a Szociális Biztosítónak (ennek nem feltétele a munkaviszony, önkéntesen is lehet fizetni). Azok számára, akik a gyermek születése előtt munkanélküliek voltak, vagy csak rövid ideig dolgoztak, tehát nem teljesítették a 28-37 hétig járó anyasági segély megítéléséhez a feltételeket, a gyermekgondozási segély végig a három év alatt 164,22 euró, illetve a létminimum évi emelkedésének arányában emelkedik szeptemberben. Jár azoknak is, akik valamelyik EU-tagállamban jogosultak az anyasági segélyre, vagy hasonló támogatásra. Jár az emelt segély az örökbefogadó szülőnek is, illetve annak a személynek, aki a gyermeket neveli, természetesen szintén csak akkor, ha a többi feltételt teljesíti.

További szigorú megkötés, hogy az emelt segély csak annak az anyának jár, aki a gyerek hároméves koráig nem áll munkába, részmunkaidős szerződésre sem dolgozhat. Ha munkába áll, akkor egyszeri támogatásra lesz jogosult, megkapja annak az összegnek a 25 százalékát, amit a gyermek hároméves koráig kapott volna gyesként. Ha közben meggondolja magát, és visszatér a gyermekgondozási szabadságra, akkor nem kapja meg havonta a gyes teljes összegét, hanem csak 75 százalékát.

A nyugdíjbiztosítás a gyes alatt
További lényeges változás történt a jogszabályban. A törvénymódosítás alapján csak akkor jár a gyes, ha az anya nem dolgozik. Kivételt képeznek azok, akik már 2010. január 1-je előtt is jogosultak voltak a segélyre – ők, ha részmunkaidőben, egyezség alapján dolgoznak 2010. január 1. után is (dohoda o vykonaní práce, brigádnickej práce, pracovnej činnosti), továbbra is kaphatják a gyest, de az állam már nem fizeti utánuk a nyugdíjbiztosítást. Vagyis a gyesen lévő, és mellette részmunkaidőben dolgozó szülő számára a leendő nyugdíj szempontjából ez az időszak elveszik, hacsak nem fizeti önkéntesen a nyugdíjbiztosítást.

A részmunkaidőben dolgozó szülőnek ezt a tényt be kell jelentenie a szociális hivatalban. A határidő január 8-án lejárt. Mivel azonban a törvény január elsején lépett életbe, a munkaszüneti napok miatt mindössze négy nap volt arra, hogy ennek a kötelességének a szülő eleget tegyen. Sokan ezt nem győzték, sőt nem is tudtak erről a kötelességükről – a Szociális Biztosító csak január 4-én tájékoztatott erről, és csak a honlapján. Peter Višváder, az intézmény szóvivője szerint nem is kötelességük tájékoztatni semmiről az érintetteket, de hozzátette, nem kell büntetéstől tartania annak, aki a határidő letelte után néhány nappal jelenti le a nyugdíjbiztosítás-jogosultságát. (sán, s)

----------------------------------------------------------------------------------

Ki kap magasabb gyest?
* a szülő, vagy az a személy, aki személyesen gondoskodik a háromévesnél kisebb gyermekről
* nem dolgozik, még részmunkaidőben sem, nincs semmilyen keresete
* a gyermek 2010. január 1. előtt nem töltötte be második életévét
* a gyermek születése előtt legalább 270 napig fizette a betegbiztosítási járulékot, azaz a gyermek születése után 28-37. hétig anyasági segélyre volt jogosult, függetlenül attól, hogy vállalkozóként vagy alkalmazottként dolgozott
* jogosultak rá a tanulmányaikat végző kismamák is, ha önkéntesen fizetik a betegbiztosítást (havonta mintegy 13 euró)


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?