Közélet

Kiderült, miért távozik a Ryanair Kassáról

Kassa | Tegnap jelentette be váratlanul a Ryanair légitársaság, hogy a 2019/2020-as téli szezontól eltörli egyetlen kassai járatát a londoni Southend reptérre. Az írországi légitársaság ezt a lépését a Boeing 737 MAX repülőgépek kiesésével magyarázza.
Demecs Péter

2019. augusztus 27. 12:00

Ryanair
Idén áprilisban érkezett a Ryanair a kassai repülőtérre

A Ryanair idén áprilistól üzemeltette a kassai járatot heti három alkalommal. Az utolsó repülőút október 26-ra van betervezve. Akik későbbi időpontra vásároltak repülőjegyet, jogosultak a repülőjegy árának visszafizetésére, ám ez ügyben a légitársasággal kell felvenni a kapcsolatot. Aki Kassáról szeretne eljutni Londonba, az a Wizz Air járataival repülhet, amely heti hét alkalommal ingázik a két város között.

„A Ryanair társaság döntését tényként tudjuk csak kezelni. A Boeing 737 MAX gépekkel kapcsolatos, továbbra is megoldatlan problémák, valamint a fapados légitársaságok közti kiélezett harc sajnos negatívan érintett bennünket. Bármilyen változás történik a piacon, annak negatív hatásait elsőként a kisebb, regionális repülőterek érzik meg. A Ryanairrel, de más légitársaságokkal is intenzív tárgyalásokat folytatunk a következő időszakban, hogy mielőbb olyan járatokat indítsanak tőlünk, amelyek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Ilyen például Dublin, vagy több észak-angliai város”

– nyilatkozta a kassai reptér igazgatója, Michael Trnej. 

Mivel a Boeing képtelen bebiztosítani a megrendelt 737 MAX repülőgépeket, a Ryanair 2020-ban a tervezetthez képest ötmillió utassal kisebb forgalmat vár. Idén öt ilyen Boeing volt az ír fapados flottájában, 2020 nyaráig ez a szám elérhetné az 58-at. Nem a kassai járat az egyetlen, amelyet a légitársaság a repülőhiány mögött törölt. Leállítja a southendi reptérről induló járatait Kolozsvárba, Dubrovnikba és Koppenhágába. Ugyanúgy a repülőhiányra hivatkozva távozott június végén Kassáról a Turkish Airlines, amely az isztambuli járatát törölte. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Népszámlálás: házról házra a kérdezőbiztossal

Népszámlálás: házról házra a kérdezőbiztossal

Döntetlenezett a DAC Trencsénben, a gálázó Slovan a bajnok

Döntetlenezett a DAC Trencsénben, a gálázó Slovan a bajnok

Óriási csatában győzött a HC DAC, ott vannak a döntőben

Óriási csatában győzött a HC DAC, ott vannak a döntőben

Komárom

Folytatódik az EuroVelo 6 építése a Duna magyarországi oldalán

Izrael

Több európai fővárosban tüntettek az izraeli légicsapások ellen

csaló hívás bank

Ne vegye fel! Nem a bank, a csalók hívják!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.