Ki kicsoda a történelemben?

Már csak azért sem, mert a szlovákiai magyar iskolákból közel fél évszázadon át hiányzott a magyar történelem tanításának lehetősége. Ma is csupán ez adatik meg, mármint a lehetőség, mert a tantervek ma sem írják elő, mit kell, esetleg lehet belőle tanítani, de legalább az oktatásügyi hatóságok nem tiltják a lehetőségét. Egyedül a tanítókon, tanárokon múlik, hajlandók-e külön időt és fáradságot fordítani rá, persze úgy, hogy közben tanulóikat, diákjaikat túl ne terheljék. Hogy ez miként lehetséges, a jól felkészült pedagógusok tudják a módját. Ám meg kell jegyeznünk, hogy még mindig nem elegen vállalják. Tán ennek is érdemes lenne egyszer, vagy inkább időnként firtatni az okát.

Visszatérve az említett történelmi eszmefuttatásra, mindenekelőtt azt kell helyreigazítani benne, hogy Mária Terézia ugyan sok kisebb-nagyobb állam uralkodója volt, de császárnővé soha nem koronázták. Ehhez tudni kell, hogy a német-római császárok csak a német választófejedelmek közül kerülhettek ki, akik közé pedig a cseh király is tartozott, s mivel Mária Terézia a cseh trón birtokosa is volt, valóban nem volt semmi akadálya annak, hogy császárnő lehessen – elvileg. Csakhogy nem „minden ellensége” ismerte el örökösödési jogát, különben nem kellett volna kétszer is háborúznia velük. Amit „mégis” sikerült elérnie, hogy ő lehetett a Habsburg-ház, illetve a Habsburg-Lotharingiai-ház feje azáltal, hogy férjhez adták őt Lotharingiai Ferenchez, akit pedig 1745. szeptember 13-án német-római császárrá koronáztak. A feleség, mármint Mária Terézia, a koronázási ünnepségeken sem volt hajlandó részt venni. Úgy látszik, mást jelentett számára egy férjet szeretni, mint férjében egy császárt. Hogy valójában mit érzett, nem valószínű, hogy bárki is meg merte volna kérdezni tőle. I. Ferenc császár halála után (1765. augusztus 18.) pedig a császári koronát fia, II. József nyerte el.

Osztrák császárnő sem lehetett Mária Terézia, mivel ez a rang még az ő idejében nem létezett. 1804-ig Ausztria uralkodói főhercegi rangot viseltek. Amikor Napóleon 1804 májusában francia császárrá koronáztatta magát, az akkori Habsburg uralkodó II. Ferenc, 1804. augusztus 14-én megalapította az Osztrák Császárságot. Az egy másik kérdés, hogy 1806-ban Napóleon (aki mellesleg ekkor már Ferenc császár veje volt) felszámolta a Német-Római Birodalmat, így ezzel e császári rang is megszűnt.

Végeredményben Mária Terézia legmagasabb rangját a magyar Szent Korona adta, vagyis az, hogy a magyar rendek, akikkel később igen sok gondja-baja volt, 1740 októberében királynővé választották, és 1741. június 25-én Pozsonyban meg is koronáztatták. Sajnos, magyarul annyit sem tudott, mint Ferenc József, vagyis semmit sem.

A magyar uralkodók között ő volt a második és egyben az utolsó királynő is. Az első, az Anjou családból származó Mária, I. (Nagy) Lajos leánya volt, akit Luxemburgi Zsigmondhoz adtak feleségül. Mária 1382-től 1395-ig uralkodott, helyesebben ennyi ideig ülhetett a magyar királyi trónon, mert amíg élt az édesanyja, Erzsébet királyné, ő intézte helyette az ország ügyeit. Később pedig férje, Zsigmond király mellett, aki 1387 és 1437 között volt magyar király, Mária csupán társuralkodóként szerepelt. Fiatalon, huszonöt évesen halt meg, leendő gyermekével együtt, egy lovasbaleset következtében.

Sajnos az az állítás sem fedi a valóságot, hogy Mária Terézia apja, VI. Károly (magyar királyként harmadik e néven) sok gondot fordított volna a leendő trónörökösnő neveltetésére. Őt éppen úgy nevelték-oktatták az udvarban, mint a többi főhercegnőt. Testvéreitől elkülönült nevelésben csak fia, József részesült, akit éppen a királynő körültekintése folytán készítettek fel alaposan az uralkodásra. Sőt azt is megtette, hogy fiát társuralkodónak maga mellé vette, ami aztán ugyancsak sok problémának lett a forrása, mert Mária Teréziának esze ágában sem volt jogait bárkivel, még a leendő uralkodóval is megosztani. József, az ifjú császár pedig nem volt olyan jámbor természetű, mint az apja volt. Jobb híján nem tehetett mást, mint beutazta egész Európát, s amit csak lehetett, megtanult. Nem véletlen, hogy a felvilágosult abszolutizmusnak ő lett az egyik legkiemelkedőbb képviselője, tehát „értelemgazdagságból” egyáltalán nem szenvedett hiányt. Az megint csak más kérdés, hogy alaposan megfontolt rendeleteivel, jóval megelőzte korát. Mély bölcsességére vall, hogy halálos ágyán, három kivételével, összes rendeletét visszavonta. ĺgy tudta megkönnyíteni öccse, II. Lipót szerepét, akit sajnos egyáltalán nem készítettek fel arra, hogy majdan a birodalom élére álljon. Hogy mégis elboldogult, elsősorban annak a közigazgatási gyakorlatnak köszönhette, amelyet bátyja alapozott meg. Sőt, hogy Ausztria kiállta a napóleoni háborúk kemény megpróbáltatásait, az is jórészt II. Józsefnek köszönhető. Persze mindez egyáltalán nem csorbítja Mária Terézia érdemeit, aki mai szóhasználattal élve „menet közben” tanulta meg az uralkodást, s különösképpen azt, hogy egyes feladatok ellátására megtalálja a legmegfelelőbb embereket. E tekintetben elsősorban ő, de még fia is rengeteget köszönhetett Kaunitz kancellárnak, aki évszázadokon át irányította a birodalom bel- és külpolitikáját.

Lehet, hogy meglepő, ám igaz, hogy a királynő valóban tizenhat gyermeknek adott életet, öt fiúnak és tizenegy lánynak, akik közül tizenkettő érte meg a felnőttkort. Őszinte anyai szeretettel gondoskodott róluk, és neveltetésüket maga felügyelte. Házasságaikkal aztán a gyermekek, miként az bevett szokás volt e családnál, a birodalom területét gyarapították, és növelték hatalmát.