Jogukban áll tüntetni – ennyi a kormány válasza

Pozsony |

<div>Az embereknek joguk van a szabad véleménynyilvánításra &ndash; nagyjából ennyivel intézte el több miniszter a keddi nagy korrupcióellenes tüntetést.</div>

„A középiskolások által szervezett tüntetés bizonyos fokú frusztráltságot tükröz, a jövőjük alakulása miatt. Jogukban áll véleményt nyilvánítani” – jelentette ki Tomáš Drucker egészségügyi miniszter (Smer-jelölt) a mai kormányülés előtt.  Gabriela Matečná földművelési miniszter (SNS-jelölt) ehhez a szabad véleménynyilvánítás kapcsán hozzáfűzte, „elvvégre demokráciában élünk”. Marek Maďarič kulturális minisztert (Smer) egyenesen boldogsággal tölti el, hogy olyan országban élhet, ahol az emberek szabadon tüntethetnek, politikusok lemondását követelhetik. „És örülök, hogy egy másik jog is érvényes ebben az országban – a politikusok távozásáról demokratikus, szabad választásokon lehet dönteni” – tette hozzá Maďarič. Miroslav Lajčák külügyminiszter (Smer) megjegyezte, európai demokráciákban normális, hogy az emberek tüntetnek, de szerinte a korrupció ellen „ilyen kampányszerűen nem lehet harcolni”. Kedden délután több ezren tüntettek Pozsonyban, erről bővebben itt olvashat. (sita, ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?