Kevés a kilépő a második pillérből

Pozsony |

<p>Úgy tűnik, nem válik valóra a kormány elképzelése: kevesen lépnek ki a második nyugdíjpillérből. Pedig a kabinet okulhatott volna a múltbeli megnyitások sikertelenségéből. Ismét csökkenhet a költségvetés bevételi oldala.<br />&nbsp;</p>

Ezúttal sem menekülnek pánikszerűen a nyugdíjpénztárak ügyfelei a második pillérből, a Szociális Biztosító adatai szerint november 23-ig mindössze 8800-an tértek vissza az egypilléres rendszerbe. Ezzel párhuzamosan azonban a nyugdíjpénztárak mintegy 6000 új biztosítottat is szereztek maguknak, vagyis mindössze 2800 tagot veszítettek szeptember 1-je óta, amikor a kormány újra lehetővé tette a visszatérést a teljesen állami nyugdíjrendszerbe.

A Szociális Biztosító figyelmezteti az embereket, hogy a január 31-ig tartó akció során csak egyszer lehet dönteni. „Ha valaki például október 1-jén visszalépett az egybiztosítós rendszerbe, az nem léphet be újra január 31-ig, vagyis amíg a rendszer nyitva áll” – tájékoztatott Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője. Ugyanez vonatkozik természetesen az önkéntes belépőkre is, vagyis ha szeptember 1-je és január 31-e között szerződést kötöttek valamelyik nyugdíjpénztárral, akkor már nem léphetnek ki belőle.

A biztosító figyelmezteti az ügyfeleket, hogy mérlegeljék a döntést, a belépők elsősorban arra figyeljenek, hogy teljesítik-e a törvényben előírt minimálisan 10 éves biztosítási időszakot, ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a második pillérből nyugdíjat kaphassanak. Rövidebb időszak esetén a nyugdíjpénztárban felhalmozódó összeghez csak örököseik juthatnak hozzá. A 8800 kilépő 28 millió eurós bevételt jelent a biztosítónak, az emberekkel együtt ugyanis megkapja az általuk eddig megtakarított összeget is.

Nem jön össze a 229,1 millió euró

A jelenlegi helyzet alapján megjósolható, hogy nem teljesül a szociális ügyi minisztérium elvárása: a második pillér megnyitásától ugyanis legalább 60 ezer biztosított visszatérését várták az állami rendszerbe, és csak 10 ezer új belépővel számoltak.

Az 50 ezer fős különbözet jövőre 229,1 millió euróval növelné a Szociális Biztosító bevételeit. Jelenleg a nyugdíjpénztáraknak mintegy 1,45 millió ügyfelük van. A szaktárca egyelőre nem kommentálja a számokat, és nem tervez további lépéseket a kilépők számának növelése érdekében. „A minisztérium nem tervez semmilyen klasszikus kereskedelmi kampányt, folytatjuk azonban a nyilvánosság tájékoztatását a nyugdíjrendszerben beállt változásokról, amelyek egyike a második pillér megnyitása 2013 januárjának végéig” – tájékoztatta lapunkat Michal Stuška, a minisztérium szóvivője.

Egyre kevesebb kilépő

A második pillért korábban már kétszer megnyitotta az első Fico-kormány, egyre kisebb sikerrel. Első alkalommal – 2008 első hat hónapjában – több mint 106 ezer biztosított lépett ki a második pillérből, 23 ezren viszont beléptek a kétpilléres rendszerbe. Második alkalommal 2008. november 15-e és 2009. június 30-a között nyitották meg a rendszert, ekkor már csak 66 ezer kilépőt és 14 500 belépőt regisztráltak.

December végéig még érvényes az a rendelkezés, hogy a pályakezdők, vagyis akik első alkalommal lépnek a munkaerőpiacra, automatikusan a kétpilléres rendszerbe kerülnek. Nekik a belépéstől számítva két évük van eldönteni, hogy maradnak-e a rendszerben, vagy inkább visszatérnek a teljesen állami nyugdíjrendszerbe, vagyis ők nem csak január 31-ig léphetnek ki, hanem ezt követően is a kétéves határidőn belül. Január 31-e után csak az léphet be a 2. pillérbe, aki még nem töltötte be a 35. életévét. A pályakezdők az egypilléres rendszerbe kerülnek, csak saját kérésükre, pontosabban a magánnyugdíjpénztárral kötött szerződés alapján kerülhetnek a kétpilléres rendszerbe.

A kilépők száma annak fényében is meglepően alacsony, hogy szeptembertől jelentősen csökkent a második pillérbe jutó járulék mértéke is. Míg korábban az öregségi nyugdíjjárulékot felezték, vagyis a 18 százalékpontos járulék 9 százaléka a magánnyugdíjpénztárba került, szeptembertől ez az arány 4 százalékpontra csökkent, a Szociális Biztosítónak pedig 14 százalékpont jut. A 4:14-es arány marad egészen 2016 végéig, 2017-től évente 0,25 százalékponttal emelkedik a nyugdíjpénztárakba jutó rész, és csökken a Szociális Biztosító hányada, de csak a 6:12-es arányig. A jelenlegi kabinet elképzelése szerint a 9:9-es arány később sem állna vissza.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?