Kevés a gyermekorvos az országban

gyermekorvos
Pozsony |

A rendelői szakszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a járóbeteg-ellátás komoly anyagi problémákkal küzd. Ennek egyik következménye, hogy túl kevés a gyermekorvosi rendelő az országban. Az egészségügyi tárca szerint a rendelők idén több pénzre számíthatnak, mint korábban bármikor.

Az orvosi szakszervezetek múlt héten felhívták a figyelmet, hogy nemcsak a kórházak küzdenek anyagi problémákkal, hanem a rendelők is. Peter Slezák, a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének (ZAP) munkatársa szerint az egészségbiztosítók anyagi helyzete nem engedi meg, hogy elfogadják a járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosok feltételeit.

„Minden egyes tárgyalás ugyanúgy végződik: nincs elegendő anyagi forrás. Ha ez a helyzet nem változik, a rendszer hamarosan összeomlik”

– hívta fel a figyelmet a szövetség igazgatótanácsának elnöke.

Slezák szerint az összeomlásra utaló egyik jel, hogy a problémák akadtak a törvény által előírt minimális rendelői hálózattal. Ezt a hálózatot az egyes megyék lakossága és az orvosi specializációk alapján határozzák meg. A legtöbb általános orvosi rendelőre például Eperjes megyében van szükség (243), hiszen ebben a megyében élnek a legtöbben, ellenben Nagyszombat megyében elegendő 182 általános orvosi rendelő. Slezák úgy véli, hogy a legnagyobb gond a gyermekorvosok hiányából adódik.

500 gyermekorvos hiányzik

Zuzana Dolinková, a ZAP ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy legalább 500 gyermekorvos hiányzik a szlovák egészségügyből, több száz pedig már hamarosan nyugdíjba vonul. Hozzátette, hogy az orvoshiány más szakirányokat is érint. „Főként Zsolna megyében érezhető a rendelők hiánya. Ráadásul nem csak a gyermekorvosok, hanem a pszichiáterek és a bőrorvosok is hiányoznak. A fiatal orvosok számára egyáltalán nem is vonzó a rendelői szféra, ami az állandó alulfinanszírozás eredménye, és ez a közeljövőben az összeomláshoz vezet majd” – közölte Dolinková.

Gyerekorvosok

Átdolgozzák a rendszert

Az egészségügyi minisztérium elismeri, hogy a minimális rendelői hálózattal problémák adódtak, ezért mihamarabb át akarják dolgozni a rendszert. „Az általános és speciális orvosi rendelők minimális hálózatát újszerű szempontok alapján kell meghatározni, amely magába foglalja a legfontosabb demográfiai mutatókat és előrejelzéseket. A hálózatot úgy szeretnénk beállítani, hogy valósághűen ábrázolja a rendelők szükségességét az egyes megyékben az elkövetkezendő években” – jelentette ki Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője, hozzátéve, a változtatásoknak köszönhetően a várakozási idő is csökkenne.

Kalavská sajnálja

A járóbeteg-ellátás problémáira a Magánorvosok Szövetsége (ASL) is figyelmeztetett. Álláspontjuk szerint a rendelői szektor nem tartozik Andrea Kalavská egészségügyi miniszter prioritásai közé.

„Sajnáljuk, hogy a miniszter asszony orvos létére sem áll a rendelők üzemeltetői mellett”

– olvasható a szövetség közleményében. Az ASL továbbá teljesen egyetért a ZAP állításaival, miszerint a biztosítók nem tudnak elegendő pénzt fizetni. „Már mindannyiunk számára világos, hogy az Általános Egészségbiztosító az első negyedévet veszteséggel zárta. Azt is tudjuk, hogy a Kalavská által emlegetett 90 millió euró, melyet a biztosítóknak utalt, igazából nem is 90 millió, inkább csak a fele” – hangsúlyozza az ASL. 

75 millióval több

Zuzana Eliášová határozottan elutasította a szövetség állításait. „A miniszter asszony valóban orvos, és igenis fontosnak tartja a járóbeteg-ellátást, ezért mindent megtesz, hogy a munkakörülményeik fokozatosan javuljanak. Hangsúlyoznám, hogy a rendelői orvosok számára 50 millió euróval többet különítettünk el, mint 2017-ben, idén év végén pedig várhatóan 75 millióval küldünk többet, mint tavaly. Ez eddig a legnagyobb emelés a járóbeteg-ellátásban” – tette hozzá a szóvivő.

A kórházak se lelkesek

A pénzhiány a kórházakat is sújtja. Néhány héttel ezelőtt a kórházszövetség (ANS) és az Általános Egészségbiztosító (VšZP) közt folyt a vita, hiszen a kórházak nem képesek megbirkózni a kormány által elfogadott szociális csomagok költségeivel. Ľubica Hlinková, a VšZP vezérigazgatója ígéretet tett a kórházaknak, hogy ősszel visszamenőleg is kifizetik a megnövekedett költségeket, azonban jelenleg az egészségügyi minisztérium anyagi forrásaira várnak. Zuzana Eliášová lapunknak elmondta: egyelőre kérdéses, hogy mekkora anyagi támogatást tudnak elkülöníteni az alulfinanszírozott szlovák egészségügy számára. A kórházak addig is további adósságokat halmoznak fel. A szövetséghez tartozó 75 regionális kórház összadóssága 2018-ban meghaladta a 85 millió eurót. (nar, TASR, Webnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?