1300 eurót kaphatsz, ha jelentkezel a védelmi minisztérium önkéntes katonai kiképzésére

katona önkéntes
Pozsony |

A világjárvány okozta kétéves szünetet követően újraindítja a védelmi tárca az önkéntes katonai kiképzést.

A regisztrációról és a feltételekről a vojenskapriprava.sk honlapon nyújtanak tájékoztatást – közölte a TASR hírügynökséggel Martina Kovaľ Kakaščíková, a védelmi minisztérium szóvivője.

Az ukrajnai háborús konfliktus hatására a közvéleményt intenzívebben érdekli saját biztonsága és az állam védelme is. Az önkéntes katonai kiképzés sokak számára jelenthet lehetőséget arra, hogy a jogszabályokkal összhangban és valódi szakemberek felügyelete mellett fejlesszék erejüket, bátorságukat és felkészültségüket saját maguk és hazájuk védelmében

– mondta Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter.

A tárca célja, hogy 2022-ben 150 katonát képezzenek ki. A július 6-án induló, 11 hétig tartó képzés során a jelentkezők alapvető katonai ismereteket és készségeket sajátíthatnak el, ezenkívül több mint 1 300 eurós juttatásban részesülhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?