Kék és fehér színkóddal különböztetik meg a választásokat ősszel

A független képviselők sikerét hozták a választások
Pozsony |

Az őszi egybevont választásokon színkóddal ellátott szavazólapokat kapnak majd a voksolásra jogosult állampolgárok – tájékoztatott a belügyminisztérium.

Fehér borítékban szavazhatunk majd a polgármesterekre, illetve az önkormányzati képviselőkre, míg a megyék vezetőire és képviselőire leadott voksokat kék borítékba kell elhelyezni.

Pozsony és Kassa esetében a városrészek polgármestereit is külön fogják választani, ezeket a szavazólapokat is fehér borítékba szükséges rakni.

Az önkormányzati képviselők választására szolgáló szavazólapon a választópolgár legfeljebb annyi jelölt sorszámát karikázhatja be, ahány képviselő az adott választókerületben megválasztható. Polgármesterből értelemszerűen csak egyet lehet megjelölni. A megyei választáshoz köthető szavazólapra ugyanez a szabály lesz érvényes.

A kék és fehér borítékokat ezután előre meghatározott szavazóurnákba kell dobni. Amennyiben a választópolgár mindezt eltéveszti, a szavazat érvénytelenné válik.

Az egybevont választásokat október 29-én tartják, a jelöltlistákat augusztus 30-ig lehetséges benyújtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?