Karol Mitrík, a szürke pártkatona

Pozsony |

<p>Vannak emberek, akik politikai karrierjére nehéz magyarázatot találni. Karol Mitrík is közéjük tartozik. Az Állami Számvevőszék (NKÚ) frissen megválasztott elnöke már második jelentős hivatalát kapta meg, miközben sosem volt több regionális politikusnál és szakmai kvalitásai sem predesztinálták a magas állami pozíciók elnyerésére.</p>

Az idén 68 éves Mitrík 1989-ig egy helyi termelőszövetkezet technikusa, majd vezetője volt. Politikai pályája a rendszerváltáskor kezdődött, ám 2010-ig csak regionális pályán mozgott. 1994–2002 között Igló polgármestere volt, négy évig kassai megyei képviselőként is tevékenykedett. Az országos politikába csak 2002-ben kóstolt bele, ekkor az SDKÚ listájáról jutott be a parlamentbe. 2006-ban az iglói helyi képviselői poszton kívül valamennyi politikai pozícióját elvesztette, magánvállalkozóként tevékenykedett, s úgy tűnt, Mitrík, akiről szűkebb pátriáján kívül úgysem hallott senki sem, befejezte politikai karrierjét.

Karrierjében a második változás 2010-ben következett be. A frissen felálló Radičová-kormány őt jelölte a titkosszolgálat (SIS) élére. Jelölése meglepetésként hatott, háttér-információk alapján Mikuláš Dzurinda akkori SDKÚ-elnök javaslatára lett a titokgazda, a jelölést hivatalosan Iveta Radičová kormányfő tette meg. Már ekkor felmerült, hogy problémák lehetnek kinevezésével, egy korábbi korrupciós ügyben ugyanis alibit biztosított egy vádlottnak. Eugen Čuňo volt kassai főpolgármester-helyettes 2002- ben a vád szerint 600 ezer eurós kenőpénzt kért bérlakások építésére egy vállalkozótól. Mitrík azt vallotta a bíróságon, hogy azon a napon, amikor Čuňo a vád alapján átvette a csúszópénzt, nem Kassán volt, hanem nála, Iglón. A bíróság nem hitte el ezt a verziót, a hamis tanúzás ellenére 2010- ben Mitrík megkapta a SIS-igazgatói kinevezéséhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágítást. A friss események fényében érdemes megemlíteni, hogy kinevezését 2010-ben az ellenzéki Smer sem támadta.

Mitríket 2012-ben erős kritika érte amiatt, mert nem oldotta fel titoktartási kötelezettsége alól Peter Holúbek volt SIS-munkatársat, akinek lakásáról a Gorilla-ügy lehallgatásait lebonyolították. Holúbeket így nem hallgathatta ki a rendőrség. A Radičová-kormány bukása után 2012-ben Mitríknek is mennie kellett, három év után az ellenzék szerint már a Smer szolgálataiba tér vissza. Mitrík hét évig állhat az állami és önkormányzati szervek gazdálkodását ellenőrző NKÚ élén, vagyis 75 éves lesz, amikor nyugdíjba megy. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?