Pozsony. A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) mintegy száz tagja tegnap jelképesen elfoglalta a munka-, szociális, és családügyi minisztérium bejáratát, tiltakozva a munkatörvénykönyv tervezett módosítása ellen. Ľudovít Kaník miniszter forró teát küldött nekik, majd fogadta őket.
Kaník forró teát küldött a tiltakozóknak
Ľudovít Kaník tegnap napszemüveget, lapátot és söprűt kapott a szakszervezetiektől. A szemüveg, melynek hiányzott egyik lencséje, állítólag segíti majd a pontosabb helyzetfelmérésben, mivel rózsaszínben látja a dolgozók helyzetét. A lapáttal és a seprűvel pedig kipróbálhatja, milyen lehet dolgozni, mert szerintük Kaník eddig még nem dolgozott, csak irányított. TASR-felvételPozsony. A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) mintegy száz tagja tegnap jelképesen elfoglalta a munka-, szociális, és családügyi minisztérium bejáratát, tiltakozva a munkatörvénykönyv tervezett módosítása ellen. Ľudovít Kaník miniszter forró teát küldött nekik, majd fogadta őket. A tiltakozás január 24-ig, az érdekegyeztető tanács üléséig folytatódik. Minden nap más-más ágazati szakszervezet zárja el a minisztérium bejáratét, tegnap a vasasok tiltakoztak. A módosító javaslatokról a minisztérium és a szakszervezetek homlokegyenest eltérő álláspontot vallanak. „A változás új munkahelyeket teremt, és a munkavállalók érdekeit szolgálja majd” – próbálta tegnap meggyőzni – kevés eredménnyel – Kaník a minisztériumba beengedett tiltakozókat. A dugig megtelt tárgyalóteremben az ország több részéből összesereglett vasmunkások egymás után sorolták, hogyan élnek vissza már most munkaadóik a törvény adta lehetőségeikkel. Minimálbérért kell dolgozniuk, mely tartalmazza a túlórák után járó fizetést is, ezen tovább ront az a javaslat, mely évi 400 órára emelné a megengedett éves túlórák számát. Egyikük szerint a demokrácia véget ér a gyárkapuban: ha nem értenek egyet a munkaadójukkal, akkor repülnek, ugyanis minden alkalmazott helyére rögtön legalább tíz új munkaerő akad. A miniszter szerintük nem ismeri a nagy munkanélküliséggel küszködő régiók helyzetét, ahol a munkaadók válogathatnak a munkaerőben. A szakszervezetek szerint a módosítás 19. századi állapotokat eredményez majd, a munkavállalók munkáltatóik rabszolgáivá válnak. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.