Kaliňák újévi meglepetése

Pozsony |

<p>Januártól visszakaphatja szlovák állampolgárságát, aki állandó lakhely alapján kapta a második útlevelét. A belügyminiszter szerint törvénymódosítás egyelőre nem lesz, ezért rendelettel tennék mindezt lehetővé. Kivételeket eddig is adott a tárca, de a honosított magyarok számára ez sem lesz megoldás.</p>

Rendelettel nyitná ki a kiskaput állampolgárság-ügyben Robert Kaliňák. A belügyminiszter a SITA hírügynökségnek adott interjúban beszélt arról, hogy 2015 januárjától visszaszerezhető lesz a szlovák állampolgárság. „Akik 2010 után állandó lakhely alapján szereztek idegen állampolgárságot, visszaigényelhetik a szlovákot, mi pedig a kérvény elbírálása után Szlovákia érdekét szem előtt tartva visszaadjuk” – mondta Kaliňák. A miniszter szerint a kérvényeket egyenként fogják elbírálni, a lehetőség pedig nem jelent majd nagy adminisztratív terheket az érintetteknek. A rendeletet ideiglenes megoldásnak szánják. A 2010-es törvény miatt eddig 900-an veszítették el szlovák állampolgárságukat.

A honosított külhoni (esetünkben szlovákiai) magyarok közül viszont csak azoknak jelent megoldást az újítás, akik már rendelkeztek állandó magyarországi lakhellyel akkor, amikor kettős állampolgárok lettek. Ők ugyanis visszakaphatják a szlovákot (feltéve, ha a másik állampolgárság felvételét anno bejelentették, elveszítve így a szlovákot). A honosított magyarok többségének viszont nem volt állandó magyarországi lakhelye. Az ő helyzetük nem változik.

Kaliňák 2012 óta ígéri az új állampolgársági törvényt, amelynek végső formájáról még egyeztetnek. „A nemzetközi szervezetek most Ukrajnára fókuszálnak, nehéz velük kommunikálni, azért is állunk a módosítással” – jegyezte meg a miniszter. 2010 óta csak minisztériumi kivétellel kaphatták vissza szlovák állampolgárságukat azok, akik felvették egy más országét. Főleg sportolókról és tudósokról van szó – a belügy kérdésünkre elárulta, évente átlagosan tucatnyi ilyen esetet jegyeztek.

Pénteken egyébként a parlamentben a Smer leszavazta az OĽaNO javaslatát, amely szintén állandó lakhely alapján adta volna vissza a szlovák állampolgárságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?