<p>Törvénytelen módon szerzett doktori címet Jan Rytíř cseh politikus a pozsonyi Rendőrakadémián – jelentette be hétfői sajtóértekezletén Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter a tárca belső ellenőrző szervére hivatkozva.</p>
Kaliňák: Rytíř törvénytelenül lett PhD.
Rytíř úgy lett PhD., hogy disszertációja védésén nem volt jelen két opponens, vagyis nem teljesültek a vonatkozó előírások. Kaliňák szerint a vizsgabizottságot nyilvánvalóan befolyásolták.
Václav K. rektor ennek ellenére úgy tett, mintha az oppenensek jelen lennének, ezért idegen jogok megsértésének bűntette miatt vádemelési javaslatot tettek ellene.
A miniszter szerint további kétes ügyekre is igyekeznek majd fényt deríteni, de ehhez a Rendőrakadémia részéről is együttműködés szükséges, mert ugyanúgy autonómiával rendelkezik, mint más felsőoktatási intézmények.
Mivel Václav K. a hivatásos állomány tagja, a szaktárca kezdeményezi elbocsátását a rendőrség kötelékéből.
A Sme napilap május végén számolt be arról, hogy a védésről szóló jegyzőkönyvön hamis az egyik opponens, Jaroslav Ivor professzor aláírása. Ivor megerősítette, nem volt jelen a védésen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.