Kalavskát kérik az orvosok

Andrea Kalavská
Pozsony |

Tovább húzódnak a tárgyalások a ZAP és a VšZP között. A két fél legutóbb csütörtökön ült tárgyalóasztalhoz, hogy végre megegyezzenek az új szerződés feltételeiben, mely körül már csaknem fél éve folynak a viták.

A ZAP korábban 12 százalékos emelést szeretett volna kiharcolni, azonban a biztosító nem volt hajlandó teljesíteni a kérésüket, mivel elmondásuk szerint a szövetség által kért emelés anyagi szempontból teljesíthetetlen volt a VšZP számára. A biztosító ekkor engedett, és megígérte a szövetség orvosainak, hogy amíg nem születik megállapodás a két fél között, addig a régi szerződések feltételei szerint továbbra is finanszírozni fogják a betegek ellátását.

A csütörtöki tárgyalásokon a ZAP engedett a nyomásnak, és belementek a VšZP feltételeibe, amelyeket a biztosító korábban a többi rendelői szervezetnek is felajánlott. Viszont a szerződéseket továbbra sem írták alá, mert egy pluszfeltételt szabtak a biztosítónak: elfogadják az árajánlatokat, ha a VšZP pénzügyi kárpótlást ajánl az általános orvosok számára. Ugyanis a VšZP a többi orvosi szervezettel már júliusban megegyezett, tehát a hozzájuk tartozó orvosok már csaknem fél éve több pénzt kapnak, mint a ZAP orvosai, akiket ez idő alatt a biztosító a régi szerződések szerint fizetett. A szervezet ezért azt kérte, hogy a biztosító júliusig visszamenőleg fizessen kárpótlást az általános orvosoknak.

 

A VšZP ebbe nem ment bele, ezért a szövetség Andrea Kalavskához fordult. Nyílt levelükben felszólították az egészségügyi minisztert, hogy ő, mint az Általános Egészségbiztosító részvényese, lépjen közbe, a VšZP ugyanis kirekesztő módon bánik a szövetség orvosaival. „A ZAP továbbra is hajlandó tárgyalni a biztosítóval, de a diszkriminációt nem tolerálhatjuk” – üzent a szövetség Kalavskának.

Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője lapunknak elmondta, hogy Kalavská már a múlt héten felvette a kapcsolatot a VšZP vezetőségével. „A miniszter asszony folyamatosan kommunikál a biztosítóval, azonban hangsúlyoznám, hogy a két fél közti tárgyalásba közvetlenül nem avatkozhat bele” – közölte a szóvivő.

A VšZP félsikerként értékelte a csütörtöki tárgyalás eredményeit. Ľubica Hlinková, a biztosító ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nőgyógyászok és a gyerekorvosok elfogadták a feltételeket, viszont a ZAP által kért kompenzációt nem engedheti meg magának a biztosító. A tárgyalásokat folytatják. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?