Kalavská: 55 millióval gyarapszik az egészségügyi tárca jövő évi költségvetése

Andrea Kalavská
Pozsony |

Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszter a pénzügyminiszterrel együttműködve talált további 55 millió eurót, mellyel gyarapítani tudják az egészségügyi tárca jövő évi költségvetését. Ezt hétfőn jelentette ki arra reagálva, hogy az egészségügyi bizottság nem fogadta el a jövő évre vonatkozó költségvetési javaslatot.

A miniszter szerint 2019-ben a tárca elegendő pénzzel gazdálkodhat. „55 millió eurós emelésben egyeztünk meg, az összeget a jelenlegi költségvetéshez adjuk hozzá. Olyan alternatívát keresünk, hogy az Egészségügyi Minisztérium, a képviselők és a Pénzügyminisztérium is elégedettek legyenek” – tette hozzá.

Kalavská úgy véli, a Pénzügyminisztériummal kompromisszumos megoldásra jutottak, melynek része az is, hogy a pénzügyi tárca év közben hajlandó további pénzösszegeket bocsátani az egészségügyi tárca rendelkezésére anyagi gondok jellentkezése esetén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?