Káčer Orbánnak: Húzz a f***ba!

Rastislav Káčer
Pozsony |

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter a közösségi oldalán élesen, sőt vulgárisan bírálta Orbán Viktort (Fidesz), amiért az Ukrajnának való katonai segítség ellenzésével szerinte a magyar kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kollaborál. Káčer arról is ír, Robert Fico, a Smer vezetője is az orosz agresszorokkal való kollaborációra készül.

Káčer a privát közösségi oldalán hétfőn délután közölt egy viszonylag hosszabb szöveget. Ebben egyebek mellett arról ír, az Ukrajnának nyújtandó katonai segítség morálisan helyes, hiszen az oroszok törtek be az országba, gyilkolják az ukránokat. Kiemeli, az Európai Unió egységes abban, hogy segítse Kijevet. A szlovák külügyminiszter szerint csak Magyarország lóg ki a sorból, és élesen bírálta Orbánt. Káčer kijelenti, a magyar miniszterelnök álláspontja, mi szerint ez nem a mi háborúnk, morálisan elfogadhatatlan. „Szerinte hagynunk kellene hogy az oroszok mihamarabb irtsák ki az ukránokat, hogy legalább ne szenvedjenek. Milyen visszataszító, milyen szánalmas, és mennyire nem keresztényi” – jelenti ki Káčer a magyar miniszterelnök álláspontjáról, akit „az orosz agresszió kárpáti kollaboránsának” nevez. A szlovák külügyminiszter elsősorban Orbán évértékelő beszédét idézte.

A szlovák külügyminiszter az írásában felidézi, hogy Robert Fico, a Smer vezetője a közelmúltban nyíltan beszélt arról, hogy Orbán álláspontját osztja, illetve ha ők jutnak hatalomra, ugyanazt tennék, mint a magyar miniszterelnök. Káčer viszont kijelenti, ő nem szeretné, ha Szlovákia is arra az útra lépne, mint amire a magyar kormányfő vitte az országát, nem akarja, hogy Pozsony Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalára álljon. Ez ugyanis szerinte Szlovákia bukását jelentené. „Putyin kollaboránsainak, különösen a kárpát-medenceieknek, és a felvidékieknek, mindenkinek, aki Ukrajna lerombolásának árán akarna békét, egyetlen üzenetem van: Иди на хуй!” – írja Káčer az ukrán háborúval kapcsolatos vulgáris mondatot idézve.

„Orosz hadihajó, húzz a f***ba!” (oroszul: Русский военный корабль, иди на хуй) volt a Kígyó-szigeten állomásozó ukrán határőrök válasza egy orosz hadihajó megadásra vonatkozó felhívására 2022. február 24-én. A mondat az Ukrajnát megszálló orosz erők elleni harc egyik szimbólumává vált.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?