Káčer: A háború végéig támogatjuk Ukrajnát

Rastislav Káčer

Csak akkor lehet béke Ukrajnában, ha leállítjuk Oroszország offenzív hadműveletét – jelentette ki Rastislav Káčer ügyvezető külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülésén, amelyet az orosz agresszió kezdetének első évfordulója alkalmából tartottak.

„Oroszország, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként a világbéke és -biztonság megőrzéséért felelős, egy éve indította útjára hadigépezetét. Egy olyan ország embereit gyilkolja, amelyet évek óta testvérének nevez, emellett tönkreteszi az infrastruktúrát és milliókat kényszerít arra, hogy elmeneküljenek otthonukból – mindezt hamis ürügyekkel. Békére szólítanak fel. Mindannyian ezt szeretnénk, de csak egy út vezet a békéhez Ukrajnában, ez pedig az, hogy Oroszország beszünteti a támadó hadműveleteit” – jelentette ki Káčer.

A szlovák diplomácia vezetője beszélt a háború miatt szenvedő civilekről is, majd ismételten felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul állítsa le az Ukrajna elleni katonai tevékenységet, és feltétel nélkül vonja ki valamennyi katonai egységét Ukrajna egész területéről, beleértve az ideiglenesen megszállt régiókat a Krímmel együtt.

„Szlovákia az orosz agresszió kezdetétől Ukrajna mellett áll, és továbbra is állhatatosan támogatjuk keleti szomszédunkat, beleértve Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását, amíg ez a szégyentelen háború véget nem ér” – mondta.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?