Pozsony. Míg az SDKÚ pozsonyi regionális szervei Juraj Sternt, a Közgazdaság-tudományi Egyetem volt rektorát jelölnék a főváros főpolgármesteri posztjára, a KDH és az ANO ragaszkodik Andrej Ďurkovský indításához. A jobboldali pártok szerintük már korábban megállapodtak, hogy az Óváros polgármesterét jelölik.
Juraj Stern kontra Andrej Ďurkovský
Pozsony. Míg az SDKÚ pozsonyi regionális szervei Juraj Sternt, a Közgazdaság-tudományi Egyetem volt rektorát jelölnék a főváros főpolgármesteri posztjára, a KDH és az ANO ragaszkodik Andrej Ďurkovský indításához. A jobboldali pártok szerintük már korábban megállapodtak, hogy az Óváros polgármesterét jelölik. Roman Vavrík, az SDKÚ regionális elnöke tegnap felszólította a KDH-t, hogy vonja vissza Ďurkovský jelölését. A kereszténydemokraták azonban nem hajlandók erre, s hasonlóan foglalt állást az ANO is. Ďurkovský mindenképpen indulni akar a megméretésen. Vavrík szerint ez oda vezethet, hogy a városban a jobbközép pártok két koalíciót hoznak létre: a polgármester megválasztására a KHD és az ANO nélkül, a képviselők bejuttatására pedig e két párt támogatásával is. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.