Jövőre megemelik a helyi adókat és illetékeket az önkormányzatok

Richard Rybníček
Pozsony |

Mérhetetlenül igazságtalannak nevezte a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) a jövedelemadó adómentes részének emeléséről szóló törvénymódosítást, amelyet a Híd dolgozott ki és a múlt héten fogadott el a parlament.

Az unió elnöke, Richard Rybníček rámutatott, hogy a törvény miatt sok millió eurótól esnek el az önkormányzatok és ez végső soron az emberek kiadásait fogja növelni.

Mivel magasabb lesz a jövedelem adómentes része, a munkavállalók kevesebb adót fognak befizetni, de ezektől az adóktól éppen az önkormányzatok esnek el.

 „A városok és a falvak önkormányzatai körülbelül 95 millió euróval fognak kevesebbet kapni, a megyék 40 millióval. Pozsonyban 12 milliós lesz a kiesés, Kassán 5, Nyitrán 1,5 millió, Trencsénben 1,1 millió” - sorolta Rybníček. Azt is elmondta, az ÚMS már több mint egy évvel ezelőtt elkezdte győzködni a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a módosítást. „Kijelenthetjük, hogy a Híd és a parlament miatt az önkormányzatok jövőre megemelik az ingatlanadókat és a helyi illetékeket. Csak így tudjuk pótolni a kiesést és garantálni a városok működését. Egyébként a Most-Híd is ezt javasolta nekünk, amikor a javaslata következményeire figyelmeztettük” - szögezte le Rybníček.

Rámutatott, hogy a törvény igazságtalan, mert csak a munkavállalóknak jelent némi előnyt. „Ők majd valamivel kevesebb adót fizetnek, a jól keresők járnak a legjobban, a nyugdíjasok pedig a legrosszabbul, mert ők semmit nem kapnak, viszont magasabb helyi adókat és illetékeket kell fizetniük. Oda kellene adni az embereknek a képviselők telefonszámát, hogy nekik panaszkodjanak” - jelentette ki Rybníček.

A Szlovákiai Városok Uniója Zuzana Čaputová államfőhöz fordul, hogy ne írja alá a törvényt. „El akarjuk magyarázni neki azokat a problémákat, amiket a törvény okoz, és meg akarjuk győzni. Ő az utolsó reményünk” - zárta Rybníček.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?