<p>Pozsony/Strasbourg.</p>
Jogtalan volt a sterilizáció
LAJOS P. JÁNOS
Az ügy még 2004-ben kezdődött, amikor három panaszos fordult a bírósághoz, mert beleegyezésük és szüleik beleegyezése nélkül, szülés után, még kiskorúként sterilizálták őket. Az esetek 1999–2002 között történtek a korompai (Krompachy) kórházban. „Örülök, hogy a bíróság nekünk adott igazat, és elismerte, hogy a kórházban beleegyezésünk nélkül sterilizáltak – kommentálta a döntést I.G., az egyik panaszos. – Ugyanakkor sajnálom, hogy Szlovákiában senki sem hitt nekünk, és kénytelenek voltunk Strasbourgig elmenni jogaink érvényesítése érdekében.” Őt senki sem tájékoztatta a beavatkozás elvégzéséről, három évvel a műtét után értesült róla, amikor betekintést kapott a kórlapjába.
Az Európai Emberjogi Bíróság ítélete anonimitást is biztosít az érintetteknek, ezért csak nevük kezdőbetűje szerepel az ítéletben. „A bíróság újra megerősítette, hogy az előzetes tájékoztatás és az érintettek beleegyezése nélkül elvégzett művi meddővé tétel sérti a nők alapvető emberi jogait – jelentette ki Vanda Durbáková, a sértettek jogi képviselője, a Polgári és Emberi Jogi Tanácsadó Központ munkatársa. – Itt az ideje, hogy a szlovák kormány tegyen valamit, vállalja a felelősséget emiatt a törvényellenes gyakorlat miatt.” A központ szerint a kormánynak az esetek alapján valamennyi, beleegyezésük nélkül sterilizált nőnek kártérítést kellene fizetnie.
A sértettek először szlovákiai bíróságokon próbáltak érvényt szerezni igazuknak, az ügy megjárta az Alkotmánybíróságot is, de nem jártak sikerrel. Ugyan az egyik panaszosnak az iglói járásbíróság korábban megítélt 1593 euró kártérítést, de ezt az Európai Emberjogi Bíróság nem tartotta arányosnak. A most született ítéletben kimondta, hogy a tájékoztatás és beleegyezés nélküli sterilizálás sértette az akkori szlovákiai törvényeket is, és ellentétben áll az emberi jogi egyezmény kegyetlen és embertelen bánásmódot tiltó rendelkezéseivel is. A három panaszos közül az egyik időközben meghalt, ezért az ő ügyével a bíróság nem foglalkozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.