Javul a helyzet a gyógyszertárakban

koronavírus

Az utóbbi hetekben a nagymértékű felhalmozás miatt a gyógyszertárakból sok készítmény hiányzott, a gyógyszerészkamara szerint viszont most már egy kicsit jobb a helyzet.
 

Az ország egyik legnagyobb gyógyszerforgalmazó cége állítja: már a maszkok pótlása is folyamatban van, azonban az áruk jelentősen
megugrott.

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy sok szlovákiai gyógyszertárban kiürültek a készletek. Ahogy a koronavírus híre elért hozzánk, egyre több védőmaszkot és fertőtlenítőt vásároltak az emberek, március közepére pedig már hatalmas hiány alakult ki ezekből a termékekből. Adriana Bednárová, a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) szóvivője akkor elmondta, hogy a védőfelszerelésen kívül az emberek a gyógyszereket is elkezdték felhalmozni, a forgalmazó cégek pedig egyszerűen nem győzték
feltölteni a gyógyszertárak raktárait.

Pár hét elteltével újra felkerestük a gyógyszerészkamara szóvivőjét, aki szerint általánosságban elmondható, hogy javulni látszik a
helyzet. Néhány, korábban hiányzó gyógyszert már kisebb adagokban újra meg tudnak rendelni, viszont néhány készítményből még így is hiány van.

Szlovákia egyik legnagyobb gyógyszerforgalmazó cége, a Phoenix vállalat az Új Szónak eljutott sajtóközleményében elismerte, hogy az utóbbi hetekben valóban problémákkal küzdöttek „A gyógyszerek kiszállítása továbbra is rendszeres, viszont néhány esetben a
kiszállítási idő valóban meghosszabbodott. Azoknál a gyógyszereknél regisztráltunk kiesést, amelyek iránt megsokszorozódott a kereslet, a beszállítók pedig nem tudtak azonnal reagálni a megnövekedett fogyasztásra” – közölte a cég. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nincs ok a pánikra. „Gyógyszerek vannak, és lesznek is. Ha néhány termék hiányzik, az is csak átmeneti probléma” – jelentette ki Tomáš Slechan, a cég ügyvezető igazgatója.

Harmincszoros kereslet

A vállalat a gyógyszerfelhalmozással kapcsolatban rámutatott néhány érdekes adatra. Március végén például néhány lázcsillapító készítmény és vitamin iránt egy átlagos héthez képest harmincszorosára növekedett a kereslet. „Drámaian növekedett az igény a krónikus betegek gyógyszerei iránt is (például a szív-és érrendszeri betegek, cukorbetegek). A március 1-től március 21-ig tartó időszakban az előző évi adatokkal összevetve pedig 40–50 százalékkal nőtt a vényköteles gyógyszerek iránti kereslet” – olvasható a közleményben. Éppen ezért az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) kénytelen volt korlátozó jellegű irányelveket kiadni a gyógyszertárak számára. Ezek értelmében például a krónikus betegségben szenvedők csak egy csomag gyógyszert vásárolhattak (vagy pedig annyit, amennyit egy gyógyítási ciklus megkíván), és hasonló intézkedések voltak érvényben a vény nélkül kapható gyógyszerekre is. Talán ennek is köszönhető, hogy a gyógyszertárakban javulni látszik a helyzet.

Drágulnak a maszkok

A Phoenix vállalat hangsúlyozta, hogy a gyógyszereken kívül lassacskán már a maszkok és a kézfertőtlenítők is elérhetővé válnak, ezeknek az ára azonban jelentősen növekedett. Tomáš Slechan szerint erről nem tehetnek sem a forgalmazók, sem a gyógyszertárak. „A piacon már régóta működő beszállítók az első napokban teljesen kimerítették a készleteiket, és nem tudták biztosítani a szállítmányokat. Ennek következtében tér nyílt az új beszállítók számára, akiknél jelentősen magasabbak az árak. Ebben persze több minden szerepet játszik, egyebek mellett az is, hogy a felszerelést Kínából, Törökországból és más távoli országokból szerzik be, és a légi szállítás természetesen megemelkedett költségeket jelent” – zárta a cég ügyvezető igazgatója.

Néhány jó tanács

A szakemberek a fent említett okok miatt arra kérik az embereket, hogy legyenek szolidárisak, és ne halmozzák fel a gyógyszereket. A
készítmények fokozatosan érkeznek a gyógyszertárakba, de ha az első vásárlók azonnal felvásárolják a pirulákat, akkor a többieknek már nem jut. Hangsúlyozzák: gondoljunk másokra is. A járvány előbb-utóbb lecseng, és sok háztartásban feleslegesen ott maradnak a vitaminok és a lázcsillapítók. Azoknak, akik pedig nem jutottak hozzá a gyógyszereikhez, a szakértők a türelmüket kérik, hiszen megérkeznek a hiányzó készítmények. Addig is próbáljanak felkeresni egy másik gyógyszertárat, vagy ha ezt nem tudják megtenni, akkor kérjenek meg egy ismerőst, hozzátartozót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?