Marian Janušek és Igor Štefanov is megtagadta a vallomástételt a faliújságtender ügyében – utóbbi az ítélethirdetésen sem vett részt.
Janušek szerint kirakatper volt az egész
Marian Janušek és Igor Štefanov is megtagadta a vallomástételt a faliújságtender ügyében – utóbbi az ítélethirdetésen sem vett részt. Janušek, aki 12 éves fogházbüntetést kapott, azt mondta: kirakatper volt az egész eljárás, ő pedig nem bűnös.
Janušek az ítélethirdetés után kijelentette, bízik benne, hogy a Legfelsőbb Bíróság eltörli az ítéletet, ő pedig nem tartja magát felelősnek a faliújságtenderért, melynek során 3,6 milliárd koronányi (120 millió euró) megrendelést játszottak át az SNS akkori elnökéhez, Ján Slotához közel álló cégeknek. Mire a minisztérium megszüntette a szerződést a győztes konzorciummal, addigra az államot már mintegy 12 millió eurós kár érte.
Janušek a sajtó kérdéseire higgadtan válaszolt: szerinte a Specializált Büntetőbíróság a jelenlegi korrupcióellenes légkör miatt hozott ilyen szigorú ítéletet. „Ebben az esetben egyáltalán nem rólam van szó. Én egy helyi politikus vagyok, aki valamilyen módon eljutott a nagypolitikáig. Itt arról van szó, hogy lecsukjanak egy minisztert. Valakit le kellett csukni, hogy megmutassák, Szlovákia harcol a korrupció ellen. Szlovákia nemzetközi hitele nagyot emelkedik azzal, hogy most rács mögé küldenek egy minisztert” – jelentette ki.
Mivel az exminiszterek és az ügyész is fellebbezett, az ügy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódhat tovább. Az illetékes ügyész azonban azt sem zárta ki, hogy további, az ügyhöz köthető emberek is a bíróság elé kerülhetnek, például Róbert Lenčéš és Juraj Hatvany, akik az Avocat ügyvédei voltak, vagy Marta Budišová, a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) akkori hivatalnoka – őket több tanú is emlegette vallomásában, de egyikük ellen sem emeltek vádat.
A botrányban született ítélet kapcsán nem sok politikus szólalt meg a sajtóban. Robert Fico kormányfő, aki az ügy kirobbanása idején még védte a nemzetieket, és azt mondta, nem történt törvénysértés, most nem akarta kommentálni a bíróság döntését. „A korrupcióellenes harc minden eredménye fontos, de sosem fogom kommentálni a bíróságok döntéseit, ez nagyon érzékeny dolog” – mondta. Tiszteletben tartja a döntést, ám rámutatott, az ítélet nem jogerős.
Az ügyben nem szólalt meg az SNS és a korábban ellenzéki Híd sem. Az ellenzéki pártok közül az SaS és az OĽaNO üdvözölte a bíróság ítéletét, ám kifogásaiknak is hangot adtak. Az SaS szerint az ügy nagyon sokáig húzódott, és kifogásolják azt is, hogy a bíróság nem büntette meg az exminiszterek mellett a hivatalnokokat is, illetve hogy a hatóságoknak nem sikerült bizonyítaniuk, hogy az egész ügy tulajdonképpen korrupciós botrány, melyből az SNS akkori csúcsvezetői is hasznot húzhattak.
Az OĽaNO szerint a két exminiszternek az okozott 12 milliós kár dacára csak 30 ezer eurót kell fizetnie, mivel az építési tárca jogutódja, a földművelésügyi minisztérium nem érvényesítette időben a kártérítési igényét. Gabriela Matečná miniszter azonban ezt a korábban megfogalmazott kritikát még áprilisban elutasította, mondván: ha kártérítési igényüket nem a büntetőjogi eljárás keretein belül tárgyalják, polgári peres eljáráson keresztül érvényesítik azt. (fm, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.