Pozsony. Ideális esetben már néhány nap, komplikációk esetén egy-két hét, de legfeljebb egy hónap alatt céget lehet alapítani Szlovákiában.
Januártól lényegesen felgyorsult a cégalapítás
Az új rendszer lényegesen tehermentesíti a cégbíróságokat, bevezetése eddig nyolcmillióba került. Elintézetlen azonban legalább 5000 tavalyi kérvény, ezeket még a régi, hosszadalmas ügyintézés keretében bírálják el. Valószínűleg év végéig sikerül lezárni ezeket is, s akkor a bíróknak végre jut idejük az úgynevezett holt cégekre. „A nyilvántartott 108 ezer cégből elég sok holt vállalat: nem tesznek eleget bejelentési kötelezettségeiknek, sem hasznot, sem veszteséget nem tudnak kimutatni, nincs vagyonuk. Jogi képviselőiket sokszor lehetetlen felkutatni.” Mihelyt felszabadulnak a cégbíróságok, elkezdik kitakarítani a cégjegyzéket, kiszűrni a holt cégeket.
Az új eljárással szemben a vállalkozóknak sem volt komoly kifogásuk, legfeljebb a friss nyomtatványokkal volt gondjuk. „Nehezményezték, hogy a nyomtatványon kevés rubrika van, nem fér rá az összes adat. Kiderült, korábban fölöslegesen sok információt kellett megadniuk magukról, amelyeket a törvény értelmében nem is szabadott volna. Akik már megszokták az új űrlapot, dicsérik a rendszert” – összegezte a féléves tapasztalatokat Žitňanská. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.