Jakab Elemér cégére kíváncsi a parlament

Pozsony |

<p>Törvénysértés gyanúja merült fel a Híd parlamenti képviselőjével, Jakab Elemérrel szemben. A képviselő esetében állítólag összeférhetetlenség áll fenn: egyidejűleg volt parlamenti képviselő és egy kft. ügyvivője. Az esetről a Trend című gazdasági hetilap számolt be.</p>

Az EMI kft. Jakab Elemér résztulajdona. A céget még azelőtt hozta létre, hogy bekerült volna a parlamentbe. A vonatkozó törvények szerint képviselő nem vállalkozhat. A lap szerint Jakab ezt a tilalmat megszegte.

Miroslav Beblavý (SDKÚ), a parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnöke is kíváncsi rá, hogy vállalkozott-e a Híd képviselője. „Ha egy olyan sajtótermékben, amely legalább egy kicsit megbízható, megjelenik egy arra utaló információ, hogy törvénysértés történhetett, akkor az érintett közszereplőhöz fordulok, hogy adjon magyarázatot” – mondta Beblavý. Ha Jakab hitelt érdemlő magyarázattal szolgál, Beblavý nem fog bizottsági eljárást kezdeményezni.

A bizottsági elnök elmondta, Jakabnak nem kötelessége a levelére válaszolni. Ha azonban ezt nem teszi meg, Beblavý a bizottság elé tárja az ügyet.

Jakab 2010. július 8-án tette le a képviselői esküt. A Trend szerint azonban 2011. április 29-ig ügyvivő volt. Jakab a hetilap megkeresésére elmondta, hogy amióta parlamenti képviselő, azóta csak társtulajdonosa a cégnek, aktív vállalkozói tevékenységet nem folytat, azt pedig nem tudja, hogy a kereskedelmi jegyzékben miért szerepelt még 10 hónappal később is ügyvivőként.

A lap azonban bemutatott olyan munkaszerződéseket is, amelyeket azt követően keletkeztek, hogy Jakab képviselő lett, ám ezeken az ő aláírása szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?