Ismét bővül az Európa-udvar

Komárom. A Palatinus Polgári Társulás (PPT) a 2003-as évben újabb alkotásokat kíván elhelyezni az Európa-udvarban. Szent István és Gizella, Szent László, valamint IV. Béla után Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király szobrai gyarapítják majd a szoborparkot.

Komárom. A Palatinus Polgári Társulás (PPT) a 2003-as évben újabb alkotásokat kíván elhelyezni az Európa-udvarban. Szent István és Gizella, Szent László, valamint IV. Béla után Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király szobrai gyarapítják majd a szoborparkot. 2004-ben, tehát Szlovákia várható Európai Uniós csatlakozásának évében pedig egy Európát jelképező szoborcsoportot készül felállítani az Európa-udvar főterén. „Amikor 1999-ben megalakítottuk a Palatinus Polgári Társulást, az volt a célunk, hogy szellemiséggel töltsük meg az épülő Európa-udvart – mondta Czíria Attila, a PPT alelnöke. – Úgy érezzük azonban, hogy ma már ennél többre van szükség. A kilencvenes évek eleje óta számos polgári társulás, klub, városvédő egyesület alakult Komáromban. Ezek többsége azonban mondhatni belterjes módon működik, tagjai több-kevesebb rendszerességgel találkoznak, de tevékenységük eredménye nemigen mutatkozik meg a városon. Ezért a jövőben arra lenne szükség, hogy egy közös társulás égisze alatt, a szellemi potenciált összefogva fejtsék ki tevékenységüket. Ilyen fedőegyesület lehetne a nagy múltú, Komárom szellemi életében egykor meghatározó szerepet játszó, és újjáélesztett Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület.”

Ahhoz viszont, hogy valóban pezsgő kulturális élet legyen a városban, és Komárom ne csak szavak szintjén, de a gyakorlatban is a felvidéki magyarság szellemi központja legyen, a gazdasági és politikai hátteret is biztosítani kell. Tehát arra van szükség, hogy a város gazdasági és politikai vezetői együttműködjenek a kulturális élet, a polgári egyesületek vezetőivel.”

Bizonyos előrelépés történt a város meghatározó vállalkozóit tömörítő Pro Patria 2000 Alap létrehozásával, amely fennállásának egy éve alatt milliós nagyságrendű támogatást nyújtott különböző, a régió szempontjából fontos kulturális, oktatásügyi programok megvalósítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?