Interjú Solymos Lászlóval a Híd alelnökével

Pozsony |

<p>"Alapvetően nem az a cél, hogy minél nagyobbra duzzasszuk fel a tagságot. Azt szeretnénk, hogy azok, akik dolgozni akarnak a pártban, minél egyszerűbben beléphessenek" – mondta lapunknak pártja személyzeti politikájáról beszélve a Híd új alelnöke, Solymos László. Interjú.</p>

A mostani 4–5 ezres párttagság standardnak mondható.

Ez megfelelő nagyságú tagság. Olykor a minőség többet ér, mint mennyiség.


Említette a pártot elhagyókat. A napokban kilépett a Híd Trencsén megyei főnöke. Ezt minek tudja be?

Amikor megalakultunk, voltak olyan régiók, amelyeket nem ismertünk kellőképpen. A déli vidéken ismertük a hozzánk csatlakozókat, véleményt tudtunk formálni a belépni szándékozókról, de északon ez nem volt érvényes. Időbe telt annak felmérése, hogy valaki megfelel-e az elvárásoknak. Ebben az esetben is érvényes, hogy Jozef Letko személyi ambíciói nem úgy teljesedtek ki, ahogy ő szerette volna. Kerületi elnök volt, már régebben lemondott, mert tudta, ha nem mond le, leváltják.

 

Bugár Béla szerint Letkónak ellenzéki pártban már nem volt vonzó tevékenykedni. A választások óta nem ő az egyetlen olyan távozó személy, aki magasan helyezkedett el pártstruktúrában. A Híd gyors sikere és 2010-es kormánytagsága több konjunktúralovagot vonzott a párthoz?

Nem erről van szó. Azok, akik északon felvállalják a Hidat, nincsenek egyszerű helyzetben. Ki kell építeniük a helyi struktúrát, olyan helyen, ahol előtte egyáltalán nem voltunk jelen. Letko konkrétan a trencséni kerületi szervezet elnöke volt, s a feladatokat nem tudta úgy ellátni, ahogy kellett volna.

A teljes interjút a pénteki Új Szóban olvashatják!


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?